Sport

2011.11.05. 08:15

Vargabetű a fegyelminél

Varga II. Zsolt eltiltásáról továbbra sincs információ.

Fenyves Balázs

A pénteki, egri győzelemmel zárult összecsapás után szombaton immár hazai környezetben mérkőzik a legjobb négy közé jutásért a ZF-Eger férfi csapata a BVSC-Zugló gárdájával.

– El sem hiszem, hogy végre komplett a csapat – sóhajtott fel Gerendás György, a ZF-Eger vezetőedzője annak ismeretében, hogy a héten minden játékosa hadra fogható állapotba jelentkezett az edzéseken. Az egriek olimpiai bajnok trénere sokáig mégsem lehetett elégedett a játékosok számával, a múlt héten a kiállítottak sorsára jutott Varga II. Zsolt eltiltásáról ugyanis továbbra sincs információ. – Eltelt több mint egy hét a szolnoki meccs óta, ettől függetlenül a Fegyelmi Bizottság (FB) nemes egyszerűséggel nem tárgyalta az ügyet – bosszankodott a bajnok parancsnoka. – Még szerencse, hogy a BVSC-vel játszunk, nem pedig a Vasassal, mivel Zsolt az egyik meghatározó játékosunk. A múlt heti Szentes elleni mérkőzéssel és a tegnapi Szőnyi úti fellépésünkkel már két találkozót hagyott ki, a maival pedig meg lesz a harmadik is. Kérdem én, mi van akkor, ha jövő héten összeül a bizottság és olyan eredmény születik, hogy Varga Zsoltnak csak egy összecsapást kellett volna kihagynia? Érdekes a dolog, de az biztos, hogy nem mi járunk vele jól.

[caption id="" align="aligncenter" width="350"] Varga II Zsolt lelki szemei előtt látja hogy úszik a labdáért, ám ezt a medencében nem teheti. Továbbra is kérdéses, hogy mikor térhet vissza társaihoz. FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON
[/caption]

A ZF nemtetszése teljesen jogosnak mondható, a jövő hét közepén ugyanis már Szegeden vár fontos összecsapás a Bajnokok Ligájában javítani igyekvő gárdára. Addig azonban minden közös fellépésnek nagy szerepe lehet. Szerdán a Debrecen járt a Bitskeyben, a közös kétkapuzás döntetlen körüli eredménnyel zárult. Pedig Bátori Bence és Kevin Graham is teljes értékű edzésmunkát végzett a héten, de azért kell még idő a teljes összecsiszolódásra. A várva várt folyamat beteljesülését nagyban segítheti a tegnapi, valamint a mai BVSC elleni kupatalálkozó. Apropó Magyar Kupa! A szövetség tájékoztatása szerint a jövő hétvégi négyes döntő helyszíne idén is a fővárosi Szőnyi úti uszoda lesz (ahol a női csapat már biztos résztvevő). A sorsolásra hétfőn tarják.

ZF-Eger – BVSC-Zugló
ZF-Eger
1 Szécsi Zoltán, 4 Kevin Graham, 12 Bundschuh Erik, 13 Biros Péter, 3 Bátori Bence, 2 Mezei Tamás, 5 Hosnyánszky Norbert.
Cserék: 14 Bisztritsányi Dávid (kapus), 7 Naganuma Acusi, 6 Kovács Gábor, 8 Lőrincz Bálint, 9 Lukas Seman, 10 Binder Szabolcs, 11 Chilkó Márton.
Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
BVSC-Zugló
1 Györke Zsolt, 2 Rajna P. Máté, 3 Szabó Péter, 6 Keresztes István, 10 Borsós Endre, 12 Hőna Dávid, 13 Deme András.
Cserék: 4 Szűcs Levente, 5 Nagy Sándor, 7 Bedő Krisztián, 8 Ambrus Ferenc, 9 Zsoldos Tamás, 11 Nikolaosz Kotszidisz.
Edző: Dabrowski Norbert.
Helyszín: Bitskey Aladár Uszoda. Időpont: 2011. november 5., szombat. Kezdés: 18.00. Vezeti: Mucskai Péter, Molnár Péter. Jegyárak: egységesen 500 Ft. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!