Sport

2011.12.18. 18:54

Harmadszor Komjádi-kupagyőztes a ZF-Eger

A klub történetében harmadszor, 2008 és 2009 után 2011-ben is a ZF-Eger korosztályos csapata nyerte a Komjádi Béláról elnevezett, hetvenhét éves múltra visszatekintő kupasorozatot.

S. K.

Tóth Kálmán edző csapata a vasárnapi fináléban fölényes győzelmet aratott az FTC ellen. A legjobb kapusnak járó Bródy György díjat Sándor Dávid kapta.

Az egriek OB I-es keretéből érkező Bátori Bence, Chilkó Márton és Mezei Tamás vezéregyéniségei voltak a csapatnak, amelyben serdülők, ifisták mutatták meg tehetségüket.

[caption id="" align="aligncenter" width="350"] Bátori Bence négy góllal járult hozzá az egriek győzelméhez FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON
[/caption]

– Az ötödik döntőm volt, most harmadszor nyertünk – értékelt a klub honlapján Tóth Kálmán. – Az egri utánpótlás nevelés erejét jól mutatják ezek a számok. Köszönettel tartozom valamennyi edzőkollégának, büszkeséggel tölt el, hogy évről-évre újabb tehetségeket tudunk kinevelni. A jövőre nézve szintén biztató, hogy a mostani győztes együttesben a serdülő csapat pólósai is szerepet kaptak. Külön gratulálok Sándor Dávidnak, aki a döntőben mutatott teljesítménye alapján, Valics Bence után második egri kapusként kiérdemelte a Bródy György díjat.

Remek második negyed
A döntőben:
ZF-Eger – FTC Fischer Klíma
14–5 (3–1, 6–1, 4–2, 1–1)
Komjádi-uszoda. V.: ifj. Juhász Gy., Németh A.
EGER: Sándor D. – Bátori B. 4, Kostelnik T., Mezei T. 2, Lőrincz B., Jakab Damján, Chilkó M. 4. Cs.: Halmos P., Homa A., Zalánki G. 1, Batki B., Kovács Z., Hornyák O. 3, Józsa B. Edző: Tóth Kálmán.
Gól – emberelőnyből: 9/5, ill. 10/2.
Kipontozódott: Jakab Damján, ill. Illés S.

Mérkőzés a 3. helyért:
Szegedi Vízipólósuli – Vasas SC
7–13 (3–5, 2–1, 0–5, 2–2)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!