Sport

2012.07.13. 06:54

Csuhayék ruháskosárnyi levelet kaptak

Ma ünnepli az 55. születésnapját Csuhay József, 11-szeres válogatott labdarúgó.

mlsz.hu

 - Csuhay József a nyolcvanas évek egyik legkiválóbb magyar hátvédje volt. Ráadásul citálható az életrajzából egy olyan momentum, amellyel egyedül ő dicsekedhet: az ő gólja juttatta be a Videoton csapatát az UEFA-kupa döntőjébe. A válogatott keret tagjaként megjárt két világbajnokságot is, a Budapesti Honvéddal kétszeres magyar bajnok és egyszeres kupagyőztes.

- Kölyökjátékosként élte meg az Egri Dózsa két NB I-es szereplését, az 1969-est és az 1971–1972-est. Néztem, 7-8000 volt az átlagnézőszám akkoriban a városban. Futball-lázt jelentett?

- A városban óriási sztároknak számítottak az akkori játékosok - válaszolta a mlsz.hu-nak Csuhay József. - Függetlenül attól, hogy az első, vagy a második vonalban szerepelt a csapat. A nézőszám, persze, emelkedett az élvonalbeli szerepléssel, s a nagy pesti csapatok ellen még az említettnél is többen voltak.

- A kettő közül a második élvonalbeli évben Kovács Ferenc volt a csapat edzője. Már akkor megismerkedtetek személyesen?
- Nem, akkor még srác voltam. Én jól tudtam, hogy ő ki, de ez egy egyoldalú kapcsolat volt.

- Volt abból a csapatból kedvence, példaképe?
- Sok jó játékosra emlékszem. Például a Budapestről odaszerződöttek, vagy később oda igazoltak közül is szívesen említek néhányukat, olyanokat is, akik nem az NB I-es szereplés idején játszottak a csapatban. Lakinger Lajos, például, az olimpiai bajnok Sárközi István, vagy Kovács "Ferike", aki aztán a Vasasban is futballozott. De nagyon népszerű és elismert játékosa volt gyerekkoromnak Egerben a Debrecenből érkezett Zilahi Zoltán is.

- Az egri éveket megtörte a katonaidő. Milyen csapat volt akkoriban a Honvéd Bem József SE?
- Jó. Két bajnokság egy-egy félszezonját töltöttem ott, 1979 januárjától 1980 januárjáig. Az első időszak elég macerás volt, az alapkiképzés alatt eleinte egyáltalán nem, aztán csak keveset futballozhattunk. De aztán szép és emlékezetes idők következtek. Mozambikban, Irakban, Kuvaitban is játszottunk. Akkoriban a többcsoportos második vonal, az NB II Közép-csoportjában szerepelt a Bem SE, Nagy János volt az edzőnk. Olyan, később az élvonalban is szép karriert befutó játékostársaim voltak, mint a kapus Kollár József, vagy a mezőnyjátékosok közül Dékány Gábor és Gruborovics Tibor.

- 1980-ban került a Videotonhoz. Nézve az akkori keretet, azon túl, hogy Verebes József volt az edző, az is feltűnő, hogy néhány rutinos játékos mellett már pillérnek számítottak a későbbi UEFA-kupa-döntős csapat tagjai is.
- Karsai "Sunyi", Baranyi Sándor és Tieber László mellett Verebes József elsősorban a fiatalokra épített. Másképpen azokra, akik aztán eljutottunk az UEFA-kupa döntőjébe. Burcsa Győző 26-27 éves volt akkoriban, "Csongi", Csongrádi Ferenc és Májer Lajos 24, Végh Tibi is, én 23, Disztl Peti 20, az öccse, Laci 18. Ehhez azért kellett edzői bátorság.

[caption id="" align="aligncenter" width="360"] Csuhay József, még Videoton játékosként Fotó: mlsz.hu
[/caption]

- Nem volt nehéz az NB II után az NB I-ben játszani?
- Abból a szempontból semmiképpen sem, hogy Verebes József szinte felszabadított engem. Mondatnám, szárnyakat adott. Nekem egyetlen edző sem mondott olyanokat, mint ő. Megismételtük az előző szezonbeli helyezést, negyedikek lettünk.

- A következő szezonokra a sűrű edzőváltás volt a jellemző, legalábbis Kovács Ferenc visszatéréséig. Verebes József után Szentmihályi Antal és Molnár Ferenc következett, aztán tőle vette át a csapatot Kovács Ferenc. Hogyan jellemezné őket?
- Mindannyian más habitusú emberek voltak. A csapat is eltérően játszott, egy időszakban támadtak nehézségeink, de sikerült úrrá lenni rajtuk. A mélypontot a 13. helyezés jelentette. Azt gondolom utólag is, hogy addigra szétesett a csapat, nagyon kellett, nagyon jót tett Kovács Ferenc érkezése. Neki óriási szakmai és emberi tekintélye volt a csapat előtt, ha belépett az öltözőbe, a légy zümmögését is meg lehetett hallani.

- A hét év után visszatért Kovács Ferenccel a harmadik helyen végzett a Videoton a bajnokságban, az volt a legjobb eredmény az 1976-os bajnoki ezüstérem óta. Azt követően, 1984-ben kezdődött a nagyszerű nemzetközi szereplés…
- Ne szaladjunk annyira előre az időben! Talán egyikünk sem gondolta volna, hogy egészen a döntőig jutunk majd az UEFA-kupában 1985 tavaszán, de azért nem volt teljesen előzmény nélküli a jó szereplés. Az előtte való két nyáron elég jól szerepeltünk az Intertotó-kupában, 1983-ban "oda-vissza" megvertük a Sturm Grazot, 1984-ben pedig a két évvel korábban UEFA-kupa-győztes, svéd IFK Göteborgot. Ezek a győzelmek még jobban összekovácsolták a csapatot, s erősítették az önbizalmunkat.

- 1984 őszén a Videoton a cseh Dukla Praha, a francia Paris Saint-Germain és a jugoszláv Partizan legyőzésével jutott be a legjobb nyolc közé az UEFA-kupában. Felidézhető, hogy melyik volt ezek közül a legnehezebb mérkőzés?
- Mindegyiknek megvolt a maga nehézsége, de inkább az az érdekes, hogy milyen "körítése" volt például a párizsi meccsünknek. Előtte a válogatottnál voltam, ott kerestek fel francia újságírók, aki arról érdeklődtek, hogy mit szólunk ahhoz, hogy ilyen kiváló csapattal kerültünk össze, mint a PSG, illetve, hogy mennyire tartunk olyan klasszisoktól, mint Safet Susic és Dominique Rocheteau. Természetesen én is tudtam, hogy mindketten kiváló futballisták, meg azt is, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. De valahogy belém bújt a kisördög, s idegesített, hogy a franciák, ahogyan azt korábban is tapasztaltam néhány honfitársuknál, hihetetlenül nagyképűen viselkedtek. Úgy hogy gyorsan visszakérdeztem: milyen neveket mondtak, kikről van szó?

- Gondolom, a franciák leestek a székről.
- Főleg akkor, amikor azt is megmondtam nekik, hogy szerintem 4-0-ra nyerünk Párizsban! Nem gondoltam teljesen komolyan, de azért mondtam. Aztán a Parc des Princes-ben, amikor Csongi belőtte a második gólját, tényleg 4-0-ra vezettünk. Arra gondoltam, Istenem, ha most láthatnám a francia palik arcát… Végül 4-2-re nyertünk, aztán a visszavágó félbeszakadt, s végül megint megvertük őket. De ez csak így elmondva egyszerű, akkor nem volt az. Különösen a második fehérvári mérkőzésen nagyon jól játszottak, ha addig nem tudtam volna, akkor kiderült, hogy tényleg nagyon jó játékosok.

- A Partizan elleni hazai meccs Szabó József remeklését hozta, a továbbjutás pedig azt a lehetőséget, hogy a Videoton a világhírű Manchester Uniteddel játszhasson, már az elődöntőért. Nem lehetett könnyű kívülről nézni a sóstói visszavágót.
- Az UEFA-kupa-sorozatban egyetlen kivétellel minden mérkőzésen játszottam, az az egyetlen a Manchester United elleni hazai meccsünk volt. Előtte az Old Traffordon megkaptam a második sárga lapomat – az elsőre már nem is emlékszem –, ezért eltiltott voltam. Odakint 1-0-ra kikaptunk, de ha valamilyen különleges szabály alapján azért is gól járt volna, ha mi átmegyünk a félpályán, szerintem akkor is ez a végeredmény. Kovács Ferenc zseniálisan ráérzett arra, hogy nagyon óvatosan kell játszanunk, arra kell építeni, hogy hátha találunk egy gólt, aztán bekkeljük ki a hátralévő perceket. Wittmann Géza lőtt egy gólt szabadrúgásból, s aztán tényleg hősiesen játszott a csapat. A végén pedig Disztl Peti megfogta a döntő tizenegyest.

- Az elődöntőben, a bosnyák, akkor még "jugoszláv" Zseljeznicsar került szembe a Videotonnal. Székesfehérváron sikerült nyerni 3-1-re, de aztán a bosnyákok, akik között olyan remek játékosok voltak, mint Bazdarevic, Skoro és Sabanadzovic, a visszavágón 2-0-ra vezettek. Veszni látszott a remény.
- Tényleg jól futballoztak, de nem elég határozottan. Egy kevésbé játszó, profibb csapat talán kivégzett volna minket. Úgy festett, kiesünk. Emlékszem, Végh Tibi is mondta hátul, ha tehetem, menjek fel, mert már nincs mit veszíteni. Ha kapunk még egy gólt, akkor sem esünk ki kétszer. Aztán megindultam egy passz után, s az elém visszaemelt labdát sikerült berúgnom a hálóba. Hihetetlen érzés volt, de akkoriban annyira gyorsan követték egymást az események, hogy szinte alig volt időnk megemészteni. Utólag, amikor már minden leülepedett, még klasszabb érzést keltett.

- Ha jár valamerre az országban, téma még az a bizonyos gól?
- Nagyon gyakran. A kortársaink közül minden futballrajongó emlékezik rá, elmondják, milyen nagy örömöt okozott, s hogy hogyan ünnepeltek utána. Egyébként akkoriban ruháskosarakat lehetett volna megtölteni azokkal a levelekkel, amelyeket kaptunk.

- A következő szezon lett az utolsó játékosként a Videotonban.
- Hatodikok lettünk, nem voltam túl szerencsés, kétszer is eltört az orrom. A nemzetközi kupákban azért akkor sem kezdtünk rosszul, a svéd Malmöt kivertük, aztán a varsói Legia ellen két szoros meccsen kiestünk. A mexikói világbajnokság után aztán a Honvédhoz igazoltam.

- Mennyiben volt más a Videotonban, mint a Honvédnál játszani?
- A nemzetközi szereplést tekintve a Videotonnal, a bajnoki helyezéseket tekintve a Honvéddal voltam sikeresebb. A pályán kívüli életem volt más, amikor Fehérvárra kerültem, még „tapsifüles” voltam, a nyolcvanas évek második felében már családom volt, megszülettek a gyerekek, a két fiam és a lányom, vállalkozásokba vágtunk.

- Nem hiányzik a játékos-pályafutásából a külföldi karrier?
- Amikor hívtak Hollandiába, még csak úgy mehettem volna, ha disszidálok, amit nem akartam. Később volt néhány érdeklődő Ausztriából, Izraelből, Finnországból, de nem mentem. Azt hiszem, így is teljes a pályafutásom. Ha visszagondolok arra, hogy tíz éven keresztül 257 mérkőzésen játszottam az NB I-ben, hogy nyertem a Honvéddal két bajnoki címet, hogy a Videotonnal UEFA-kupa-döntőt játszottam, hogy a sorozat végén 1-0-ra megvertük a Real Madridot a Bernabéuban, hogy két világbajnokságon, az 1982-es spanyolországin, illetve az 1986-os mexikóin is ott lehettem a keretben, hogy a válogatottal, például, 1-0-ra megvertük Cádizban a spanyolokat, vagy a Népstadionban 3-0-ra a brazilokat, azt mondhatom, mondhatom, kevés futballista mondhatja ezt el magáról.

- Manapság Egerben, az utánpótlás-képzésben dolgozik.
- Voltam felnőtteknél is edző, dolgoztam az U15-ös válogatottnál, Kuvaitban, egy ideig Felcsúton is. Voltam a régi Bozsik-program instruktora, most pedig megyei szakmai igazgatóként dolgozom. Jobban szeretek ma már a srácokkal dolgozni, talán nincs meg az a stressztűrő-képességem, ami a felnőttekhez elengedhetetlen lenne. Az Egri Focisuliban két korosztályban negyven gyerekkel dolgozunk. Nagy örömmel és szeretettel teszem a dolgom. 

mlsz.hu Csuhay József, még Videoton játékosként Fotó: mlsz.hu -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!