Sport

2013.11.20. 11:03

A Pro Recco ellen bravúrrajtban bízik a ZF

Madaras Norbertékkel szemben nem Biros Péterék számítanak esélyesnek, a papírforma azonban borulhat.

F. B.


A férfi vízilabda Bajnokok Ligája A-csoportja 1. fordulójának mérkőzése:
ZF-Eger–Pro Recco (olasz)
Eger, Bitskey-uszoda, szerda, 19.00. (Tv: Sport1). V.: A. Franulovic (horvát), B. Margeta (szlovén).

Szerda este elkezdődik a férfiak legrangosabb európai kupasorozata, a Bajnokok Ligája. Az elmúlt hónapok kitűnő teljesítményének köszönhetően a megyeszékhelyen végre ismét nagy várakozásokkal tekintenek a BL-sorozatra, a ZF-Eger magyar bajnok együttese ugyanis az előző években nem igazán tűnt ki a nemzetközi mezőnyből. Ha mégis, az csak azért lehetett, mert 2–3 meccs után szinte elveszett a továbbjutási esély. Ezúttal a forma alapján más lenne a helyzet, viszont a sors fintoraként említhetjük, hogy az egriek idén valódi halálcsoportba kerültek.

Az „A” jelű hatosban a mieinken kívül a spanyol Barceloneta, a görög Olympiakosz, a horvát Jug Dubrovnik, Rijeka kettős, valamint az olasz Pro Recco szerepel. A névsor nem csak elsőre, de még sokadjára is félelmetesnek tűnik, nem csoda, hogy az első három továbbjutó hely elérése hatalmas bravúrnak számítana. Ha azt vesszük alapul, hogy a Barcelona rendezi a Final Sixet, vagyis a hatos döntőt, akkor azt is leszögezhetjük, amennyiben a katalánok nem lesznek a csoport első három gárdája között, akkor csak két együttes jut tovább.

No, de egyelőre legyen elég ennyi a matekból, hiszen a ZF számára még el sem kezdődött az idei BL. Gerendás György és Dabrowski Norbert legényei az elmúlt hetekben nem mondhatni, hogy a szezon „legpörgősebb” időszakát élték volna, hiszen, ha a Honvéd elleni találkozót nem említjük, akkor a legények legutóbb másfél hónapja játszottak keménynek számító meccset. A Szeged elleni negyeddöntős vereség miatt a hétvégi Magyar Kupa négyes döntőjén sajnos nem lehetett érdekelt a sárga-kék alakulat, a nemzetközi kupa pedig ugyebár ma kezdődik. Így egyedül a honi OB I maradt olyan terület, ahol élesben tesztelhette tudását a bajnok.

Itt mellesleg nagyon jól áll az egriek szénája, hiszen tíz mérkőzésből tíz győzelem szerepel Biros Péterék neve mellett. El is kél a jó mutató és az önbizalom a Pro Recco ellen, az egri születésű, kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norberttel érkező olaszok ugyanis igazi sztárcsapatnak számítanak. Az esélyek nem biztos, hogy magyar sikert jósolnak, viszont egy bravúros rajt megfelelő alapot adhatna a fiúknak. [caption id="" align="alignleft" width="360"] Salamon Ferencék (balról) nagyon elszántak Fotó: Lénárt Márton
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!