Sport

2014.02.08. 10:08

Ingerek és küszöbök

Gerendás-ügyben a közönség még nem fejthette ki igazán az álláspontját.

Bódi Csaba

Simon Ágnes, Szabó Milán és Nagy Konrád révén a figyelem már Hevesben (is) leginkább a téli olimpiára irányul – amennyiben a sport eléri az ember érdeklődési ingerküszöbét. Ezen a hasábokon azt tételezzük fel, hogy sokan vagyunk így ezzel, és a megállapítással nem igen lövünk nagyon mellé. Szóban mindenképp a csúcsokat ostromoljuk.

 Egy hete a hó és a jég helyett még a vizes közeg jelentette a fókuszt. Lassan csillapodnak az indulatok Gerendás György menesztése kapcsán, éppen a pénteki volt az első olyan nap, amikor nem csörrent meg a szerkesztőségi telefon az Egri Vízilabda Klubnál történtek miatt. A modernkori megyeszékhelyi póló egyik letéteményesének tisztes búcsújához mindössze három hónap hiányzott, a tíz évet felölelő vezetőedzői munkásság idő előtti lezárása azonban az ismert okok miatt nem nélkülözte a keserű szájízt.

 Lépjünk is előre, nézzük a jövőt – mondhatnánk. De! A vezéráldozat nem biztos, hogy elegendő lesz ahhoz, hogy a vezetés részéről remélt változások be is következnek. A közönség ugyanis még nem fejthette ki igazán az álláspontját. Ehhez talán érdemes lesz megvárni a február 22-én esedékes Rijeka elleni hazai BL-meccset (az OSC-vel szembeni 15-i mérkőzés ebben a tekintetben nem mérvadó). A néző ugyanis érzi, sejti, tudja, mikor gondolják úgy, hogy ő a fontos, őt akarják kiszolgálni, érte, miatta történik minden az elő-, és a háttérben.
 Az ingerküszöb kényes ügy és a sportdiplomáciával közel sem áll mindig összhangban.

Bódi Csaba -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!