Sport

2014.07.12. 20:17

Az én vébém - Kiss Tibor

Szakmai szemmel, érzelmi alapon vagy csak „egyszerű” tévénézőként. Megkérdeztük, hogy ki, miként látja a labdarúgó vb-t?

B. Cs.

Amikor azt kérdezte orvosától Kiss Tibor, hogy nyárra vegyen-e még inget, a válasz igen volt. Mindezt egészségi állapotára utalva mondta a kiváló ballábbal rendelkező hajdani NB I-es egri futballista, aki edzőként és elnökként is irányította a megyeszékhelyi egyletet. A mindig markáns véleménnyel bíró 65 éves szakember ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. 

„A szememben két országban megszűnt a labdarúgás. Az egyik Magyarország, a másik Brazília. Azt tudtuk, hogy mindkét válogatottnál a védelem olyan volt, amilyen, de amit támadásban tudtak, az magasan átlag felettinek számított. Egyértelmű, hogy a brazilokból is kiölték a labdarúgást, ahogy ez megtörtént előzőleg nálunk is. Mondom ezt azok után, hogy láttam Nílton Santost, Didit, Zagallót vagy Zicót játszani, és láttam a mostani gárdát. Köszönőviszonyban sincsenek egymással!

Jómagam mindig a technikás futball híve voltam, ám azzal nem tudok mit kezdeni, amikor azt állítják, hogy mindenkinek kell tudni minden poszton játszani. No, akkor képzeljenek el engem bal hátvédként vagy Albertet centerhalfként! De ha már hazai futball! Több mint bűn, hogy nem tudjuk azt a lehetőséget kihasználni, amit a kormányzat nyújt a sportnak.

A felelősség már a kluboké, amelyektől bátran lehet követelni, mert kapnak a működéshez pénzt. Akik kritizálják a stadionépítést, azoknak biztosan jobb lenne mosdóteknőben vagy lavórban fürdeni a meccsek után. Sajnos én már ott tartok, hogy lassan beszerzek egy kis Junoszty tévét, hogy minél kisebb képernyőn lássam a magyar focit..."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!