Sport

2015.11.11. 19:44

Gyöngyösi gól a Vasas hálójában

A megújult Mátraházi Edzőtáborban a piros-kékek jelentették az első NB I-es labdarúgó-csapatot.

B. Cs.

Czene Levente olyat tett, ami játékostársai közül ma nem sikerült másnak: a Gyöngyösi AK középpályása betalált a Vasas kapujába. Az NB I-es angyalföldiek ötnapos mátraházai edzőtáborozásának egyetlen gyakorlómeccsét a megyei I-es listavezető ellen játszották a remek magaslati játéktéren. A Simon Antal vezette piros-kékek végül kétgólos győzelmet arattak, ettől azonban lényegesebb, sőt igazán csak az a fontos, hogy mennyit profitálhatnak majd a mátrai összetartásból, amelyre azok után kínálkozott alkalom, hogy a válogatott Eb-pótselejtezője miatt szünetet iktatott be a szövetség az élvonalbeli pontvadászatban.
– Egyre többen fedezik fel a megújult létesítményt, a Vasassal pedig megnyílt az a sor, amely a remélhetőleg a további NB I-es csapatokat vonultatja fel a jövőben – fogalmazott Tóth Dénes, az edzőtábor igazgatója a heol.hu-nak. – Kitűnő levegőben, nagyszerű körülmények között, a környékbeli nézők is jól járhatnak majd, ha a későbbiekben rangos klubok veszik igénybe az intézmény szolgáltatásait.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Czene Levente (a labdával) lőtte a GYAK-gólját Fotó: Belkovics Krisztián
[/caption]
Felkészülési mérkőzésen:
Vasas SC–Gyöngyösi AK
3–1 (1–1)
Gól: Remili, Lázok, Pavlov, ill. Czene.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!