Sport

2016.04.22. 19:39

Magyar milliárdos lehet az egri futball megmentője

Beváltani látszik ígéretét Leisztinger Tamás nagyvállalkozó: a diósgyőri után az utóbbi években vergődő egri futballba is beszállt.

vg.hu

A Leisztinger érdekeltségébe tartozó Borsodsport Invest Kft. és az Egri Sportcentrum Labdarúgó Sportegyesület közös céget alapított Eger Labdarúgó Sport Kft. néven. A 3 millió forint törzstőkéjű cég ügyvezetője Harmati Péter, a régi egri focistákból verbuválódott Sportcentrum elnöke - számol be a vg.hu.

Leisztinger már tavaly nyáron bejelentette, hogy a diósgyőri DVTK megmentése után az Eger következik. Az egyesület honlapján ennek eddig csak annyi nyoma volt, hogy az ugyancsak a nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotelsszel támogatói megállapodást kötöttek.

Az Eger a 2012–2013-as szezonban kiesett az NB I-ből, de pénze már nem volt a másodosztályú licencre. A következő évben felszámolás indult a klubot működtető Egri Futball Club Kft. ellen, így a Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta az NB III keleti csoportjából is.

A Heol.hu február elején arról számolt be, hogy az ügyben vádat emeltek a többi között hűtlen kezelés miatt, ugyanis a taopénzeket nem a megjelölt fejlesztési célra fordították.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Fotó: Lénárt Márton
[/caption]

A zavaros körülmények között az egri futball, elsősorban az utánpótlás megmentése volt a célja a Sportcentrum Labdarúgó Sportegyesületnek – mondta a Világgazdaságnak Harmati Péter, aki arról számolt be, hogy az elmúlt két évben 40-ről 300-ra nőtt a játékosok száma. Az új befektető bevonásával magasabb szintre szeretnének lépni „szakmai és anyagi szempontból” is – fogalmazott.

Harmati a befektetőtől várt konkrét invesztícióról nem tudott nyilatkozni, mondván, az együttműködés még kezdeti stádiumban van, de a cél az, hogy három-öt éven belül a második vonalba kerüljön fel a felnőttcsapat. A Borsodsport Invest eddig nem ódzkodott a kiadásoktól, mérlege alapján négy év alatt 800 millió forint veszteséget termelt, 2014 végére mínusz 600 millióra fogyasztotta a saját tőkéjét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!