Sport

2016.11.05. 10:08

Felsőtárkány: NB I-s villámigazolás (is)

Váratlant húztak a tárkányiak az Eger elleni rangadó előtt.

B. Cs.

Zabos Attila és Nagy Gábor személyében két, tapasztalt labdarúgót igazolt a Felsőtárkány SC megye I-s csapata. A két labdarúgó már ma (13.30 ó) pályára léphet az Eger SE elleni derbin.
– A lépést a kényszer szülte, és nem annak tudható be, hogy az Eger jelenti a soron következő ellenfelet – árulta el a heol.hu-nak Szarvas László, a tárkányiak titkára. – Négy sérült és egy eltiltott játékosunk miatt csupán 13 labdarúgónk maradt, ezért feltétlenül és gyorsan cselekednünk kelllett. Sorra vettük a lehetőségeket, több játékossal is egyeztettünk, közülük Zabos Attila  és Nagy Gábor vállalta, hogy rendelkezésünkre áll és próbál segíteni nekünk.
Zabos Attila, az MTK, a Vasas és a Nyíregháza színeiben 182 mérkőzésen szerepelt az NB I-ben. A 36 éves középpályás legutóbbi klubját a Putnok jelentette, ahol két éve játszott utoljára. Nagy Gábor is rég túljutott már labdarúgó-pályafutása zenitjén, és évek óta edzősködik. Pillanatnyilag az FC Hatvan utánpótlás szakágvezetőjeként ténykedik, de fizikálisan jó állapotban van, így igent mondott a tárkányiaknak. [caption id="" align="alignleft" width="650"] Zabos Attila (jobbról) segít a tárkányiaknak Fotó:nso
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!