Sport

2017.07.03. 17:38

EVSI: ír földön is letették a névjegyüket

Három érmet hoztak haza Dorkó Péter tanítványai.

S. K.

Európa talán legnépesebb versenyén egy ezüst-, és két bronzéremmel gazdagodtak az Egri Városi Sportiskola (EVSI) versenyzői Írországban. A Monkstown Boxing Cup háromnapos dublini megméretésén öt ringben, több mint ezer bunyós részvételével zajlottak a küzdelmek. amelyen a felsőtárkányi Nagy Ferenc AIBA mérkőzés-vezetőként működött közre.




– A serdülők 42 kilós súlycsoportjában Szöllősy Áron bronzérmet szerzett, miután a döntőbe jutásért rendezett találkozón, Egyesült Államokból érkező riválissal szemben nagy csatában alul maradt – közölte Dorkó Péter, az EVSI vezetőedzője. – Áron legyőzője a fináléban első menetes test K.O.-val „húzta be” az aranyérmet. A juniorok 57 kilós mezőnyében Berecz Lionel lassan visszanyeri sérülés előtti formáját. A javulás ezúttal az elődöntőbeli megosztott pontozásos vereséghez volt elegendő, így Áronhoz hasonlóan ő is a harmadik helyen végzett, legyőzője megnyerte a súlycsoportot. Szöllősy Richárd (60 kg) a döntőig menetelt, ahol ír versenyzővel szemben maradt alul. Kevésen múlt a győzelem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!