Labdarúgás

2022.01.12. 06:27

Szalah: nem kérek őrültségeket

Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi futballistája elmondása szerint nem kér őrültségeket a klubtól új szerződésével kapcsolatban.

A 29 éves támadó, akinek 2023 nyaráig szól a jelenlegi kontraktusa, úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen szeretne maradni az Anfielden, azonban a döntés már nem az ő, hanem a vezetők kezében van.

Tudják, mit akarok, nem kérek őrültségeket. Már öt éve itt vagyok, jól ismerem a klubot, imádom a szurkolókat és ők is szeretnek engem

– fogalmazott a csatár, aki hazája válogatottjával jelenleg az Afrika Kupán szerepel és kedden (ma) Nigéria ellen kezdi meg szereplését. Megjegyezte, véleménye szerint olyan feltételeket támasztott a klubbal szemben, amelyek teljesíthetők, ha figyelembe veszik, mennyit tett az egyesületért.

Szalah sokáig a csapat legjobban kereső játékosa volt, a holland Virgil van Dijk új szerződésével azonban megelőzte őt, a védő jelenleg 220 ezer fontot tesz zsebre hetente. Korábbi sajtóhírek szerint a csatár heti 300 ezer fontot szeretne.

Szalah 2017-ben az AS Romától igazolt a Liverpoolhoz, amellyel azóta Bajnokok Ligáját és angol bajnoki címet nyert. Az afrikai futballista 229 tétmérkőzésen 148 gólt szerzett a csapat színeiben.

Borítóképünkön Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi futballistája. Fotó: MTI/EPA pool/Neil Hall

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!