ATLÉTIKA

2019.09.20. 12:58

24. Barokk futóparádé: akad még póló

Már csak korlátozott számban várnak gazdára pólók azok számára, akik nevezni kívánnak a Hírlap-futásra.

B. Cs.

Sportszervásárlási lehetőségért a tanintézeteknek külön versenyt hirdetnek

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Korsós Viktor

A versenyirodának helyet biztosító Kemény Ferenc Sportcsarnokban vasárnap 10.15-ig lehet jelentkezni a 24. Barokk Futóparádé három távjára. Az Egri Testedző Club az Eger Civil Ünnepe rendezvény és az Európai Mobilitás Hét részeként bonyolítja le hagyományos versenyét, amelyen az 1500 méteres Hírlap-futás első 500 nevezője a Heves Megyei Hírlap és a Decathlon által biztosított, egyedi, emblémázott pólóban teljesítheti a távot.

Sportszervásárlási lehetőségért a tanintézeteknek külön versenyt hirdetnek
Fotó: Korsós Viktor / Heves Megyei Hírlap

– Lehet még jelentkezni, várjuk az indulni szándékozókat, igaz, trikók már csak korlátozott számban állnak rendelkezésre – hívta fel a figyelmet a szervezők nevében dr. Kiss Teodóra. – Az előnevezés péntek délelőtti állapota szerint több résztvevőre van kilátás, mint például tavaly volt. Ahogy a Hírlap-futásra, úgy a 7 kilométeres minimaratoni és a 14 kilométeres kismaratoni távra is többen regisztráltak az előző évihez képest. A meteorológiai előrejelzés szerint remek futóidőre van kilátás, ami csábítólag hathat. Az egészen valószínűleg tűnik, hogy a 10.30-kor rajthoz állók létszáma meghaladja majd a 700 főt.

A házigazdák ajánlják továbbá Gyalog Barokk! kategóriát, amely a Hírlap-futás távjának teljesítése gyalogosan, sétálva. Ahogy az az előző években megszokottá vált a versenyre a legtöbb, de legalább ötven indulót benevező első három tanintézet 50, 30, illetve 20 ezer forintos sportszervásárlási lehetőséget kap.

Az eredményhirdetést ezúttal is a három futamot közösen kezelve tartja az ETC.

A versenykiírás megtekinthető ITT.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában