Járvány

2020.03.13. 23:55

A FIFA minden nemzetközi meccs elhalasztását ajánlja

A jelenlegi körülmények között mérkőzést rendezni egészségi kockázattal jár mind a játékosok, mind a közönség számára.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteki közleményében azt ajánlja, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt márciusban és áprilisban valamennyi nemzetközi mérkőzést halasszanak el.

„A futball általános szabályait, amelyek kötelezik a klubokat, hogy engedjék el a játékosaikat a válogatott mérkőzésekre, nem alkalmazzuk márciusban és áprilisban” – olvasható a FIFA honlapján.

A FIFA leszögezte, a jelenlegi körülmények között mérkőzést rendezni egészségi kockázattal jár mind a játékosok, mind a közönség számára.

A magyar válogatottat nem érinti az állásfoglalás, mert március 26-ára tervezett Európa-bajnoki pótselejtezője már biztosan elmarad.

Viszont a klubok együttműködése nélkül a többi Eb-pótselejtező sem lebonyolítható. Az európai szövetség (UEFA) jövő kedden – videokonferencia keretében – tanácskozik arról, miként folytatódjanak a szinte egész Európában leállt nemzeti bajnokságok, illetve nemzetközi versenysorozatok, de médiaértesülések szerint a kontinensviadal megrendezése is téma lesz.

A nemzetközi szövetség ígérete szerint a klubokkal, a játékosokkal és a kontinentális szövetségekkel közösen vizsgálja majd meg a versenynaptár átszervezését, hogy a meccsek elmaradása minél kevesebb kárt okozzon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában