KÉZILABDA

2019.05.26. 14:54

A Ligakupa elhódítása hab a gyöngyösiek tortáján

A finálé mindkét mérkőzésén háromgólos mátraaljai győzelem.

S. K.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös a fináléban 56–50-es összesítéssel biozonyult jobbnak a Csurgói KK együttesénél Fotó: gykk.hu

Hatalmas ünneplésben részesítették kedvenceiket a gyöngyösi drukkerek a Ligakupa elhódítását követően. A Csurgó elleni kétfelvonásos finálé mindkét mérkőzését háromgólos különbséggel nyerték Sipeki Leventéék.

– Óriási siker ez a klub életében – szögezte le a gyöngyösiek vezetőedzője, Konkoly Csaba. – Rendkívül büszke vagyok a csapatra, amely a hajrában már eléggé tartalékos felállásban harcolta ki a kupagyőzelmet. Az első mérkőzésen szerzett háromgólos előny a mai kézilabdában nagyon könnyen elveszhet, ezért igyekeztünk ezt az összecsapást is taktikusan, fegyelmezetten felépíteni. A kiváló bajnoki szereplés után a Ligakupa-győzelem hab a tortán.

A pénteki munkanap ellenére legalább félszáz gyöngyösi drukker döntött úgy, hogy a klub által indított ingyenes szurkolói buszt igénybe véve elkíséri a csapatot Csurgóra. A hangulat a kupa átvételekor csúcsosodott ki, s napszakokat átölelő fieszta vette kezdetét. Az éjszaka közepén már a csarnok előtt gyülekeztek az otthon maradók, akik görögtűzzel és énekszóval köszöntötték a játékosokkal begördülő buszt. Szombaton este, a belváros egyik szórakozó helyén már hivatalos keretek között ünnepelhették a győzteseket.

– A vereség ellenére jár a kalapemelés a játékosaim előtt – fogalmazott a csurgóiak vezetőedzője, Bencze József. – Ezúttal is becsülettel küzdöttünk, maroknyi csapatom a végére felőrlődött a küzdelemben. Akkor lehetett volna szorosabb végjáték, ha a helyzeteinkkel jobban sáfárkodunk.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös a fináléban 56–50-es összesítéssel biozonyult jobbnak a Csurgói KK együttesénél Fotó: gykk.hu

Kilencszáz néző a visszavágón

CSURGÓI KK–HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS 23–26 (11–12)

Csurgó, 900 néző. V.: Hargitai G., Markó G.

CSURGÓ: Füstös Á. – Varjú 2, Farkas T. 6, Hanusz 3, Szeitl 2, Pavlovics 4 (3), Kovacevic 3. Csere: Szabó I. (kapus), Bazsó, Brezovszky 1 (1), Kerkovits 2, Hadziomerovic.

GYÖNGYÖS: Tóth M. – Gábori 4, Krivokapics 10, Sipeki 3, Gerdán 1, Varsandán M. 2, Ubornyák 3. Csere: Buzogány (kapus), Ivitz, Urbán 1, Gráf 1 (1), István P. 1.

Kiállítások: 6, ill. 8 perc.

Hétméteresek: 6/4, ill. 1/1.

Összesítésben: 56–50, a gyöngyösiek javára.

 

Krivokapics a sorozat gólkirálya

A 38. életévében járó Milorad Krivokapics fényes pályafutása során számtalan emlékezetes csatát vívott, de ahogy a mondás is tartja, mindig a legfrissebb a legédesebb. A zentai születésű, korábbi 38-szoros magyar válogatott jobbátlövő az újabb trófea mellett a sorozat gólkirályaként is fogadhatta a gratulációkat. A rutinos balkezes tizenkét mérkőzésen hatvankét góllal terhelte az ellenfelek kapuját. A döntő visszavágóján tíz találattal vette ki a részét a sikerből.

A szurkolók különleges körítéssel várták a csapatot Fotó: gykk.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában