LOVASSPORT

2019.09.24. 10:42

A novaji Török-trió Izsákon két leggel szolgált

A legfiatalabb versenyző és a két legkisebb ló a megyénkbeliektől nevezett.

B. Cs.

Beértek a célba a Török család tagjai Beküldött fotó

A Magyar Távlovas és Távhajtó Bajnokság Izsákon rendezett 7. fordulójában a 80 km-es távon hét versenyző indult. A felnőtt mezőny élén álló Mihók Margaréta és Visy Bertalan (Komló) végig fej-fej mellett haladt, majd a befutóban az ostorosi Mihók Ménes LK tagja, Margaréta lehajrázta riválisát. Sajnos azonban Dahab nevű lovával a cél után egy árkon is keresztül ment, a ló lesántult és nem tudta teljesíteni a záró állatorvosi vizsgálat feltételeit. Így Visy nyerte a fordulót Gazal Ájni nevű lovával, egyben átvette a vezetést a Mihók Margarétától.

A 40 km-es távon rajtolt 25 lovas közül 22 fejezte be sikeresen a viadat. Mihók Csabáné (Mihók Ménes LK) Pal Partenon nevű lova nyergében végig az élmezőnyben haléadt, végül az ötödik helyen futott be, mindössze egy perccel lemaradva a győztes Szösz Letíciától (Váralja).

Beértek a célba a Török család tagjai Beküldött fotó

A novaji Török család három lóval vet részt az alföldi futamon. Török Emese Kata, aki decemberben lesz 11 éves, a verseny rajtja előtt sikeresen letette a rajtengedély vizsgát Bíbor nevű welsh B pónijával. Őt kísérte nővére, Karolina a család másik póni kancájával, Babérral és édesapjuk, Török Norbert Koheilan Barni nevű lovával. A Török család lovasai a 11., a 12. és a 13. helyen futottak be a 40-es mezőnyben. Jól sikerült a felkészülés a mezőny legfiatalabb versenyzőjének, Török Emesének és a mezőny legkisebb lovainak, a póni kancáknak életük első versenyére.

Az ob utolsó fordulójára Cecén kerül sor október 19-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában