TEREPSPORT

2018.08.14. 13:06

A trail garantálta a lábak zsibbadását

A győztes Szabó Sándornak is sokat köszönhet.

Bódi Csaba

A távok hossza mellett az emelkedők is kivették az erőt Fotó: Márkus Attila

A válogatott Pelsőczy Attila nyerte a Flavin7 Bükk Kapu Trail futást, az Országos Hegyifutó-kupasorozat kilencedik állomását. Felsőtárkányban a 10 kilométeres Heol-futás is kihívást jelentett.

Februárban kezdődött Pilisszentkereszten a multiNavigátor Hegyifutó-kupasorozat és annak kilencedik állomásaként ért el a hétvégén Felsőtárkányba. A Flavin7 Bükk Kapu Trail futáson résztvevők 22 kilométeres távval és mintegy 1000 méteres szinttel küzdöttek meg, miközben a tárkányi tótól indulva kétszer (!) is érintették az Eged-hegyet, majd a Vár-hegyet, futottak lankás domboldalon, szőlősorok mellett, kapaszkodtak görgőköves ösvényen, ereszkedtek 15–20 fokos lejtőn. Ezt végig futni csak okosan lehetett. Ismerve önmagát, „megtanulva” a pályát, beosztva minden erejét. Szerencsére ez minden indulónak sikerült, kinek gyorsabban, kinek lassabban.

A távok hossza mellett az emelkedők is kivették az erőt Fotó: Márkus Attila

A hegyifutó válogatott Pelsőczy Attilának ehhez alig 1 óra 50 percre volt csupán szüksége, amit Szabó Sándornak is köszönhet, ugyanis a fiatal futó erősen szorongatta a későbbi győztest. A mezőny is becsülettel falta a kilométereket, hiszen csak négyen futottak három órán kívül. A meghirdetett kategóriákban nagyon szép eredményeket értek el az egri és Eger környéki futók. Az ultrafutásban is jeleskedő Juhász Sándor magabiztosan nyerte a szenior kategóriát, míg Vörös József a veteránok között tette ugyan ezt alig több mint két órás futásával.

– A kupafutamon kívül további két népszerűsítő versenyt is rendeztünk, ahol örömmel tapasztaltuk, hogy minden korosztály képviseltette magát – fogalmazott a szervező Egri Triatlon Klub elnöke, Pelbárt Zoltán. – Mintegy negyvenen a Prana kilátófutás hat km-s távját választották, ami még a 220 méter szint leküzdését is jelentette. A rendszeresen és hosszabbat futók a Heol 10 kilométeres panoráma futásán várhatták legjobban, hogy elérjék a Török-utat, majd némi hullámos terep után jöhetett nekik is a „combos” lejtmenet. A lábak zsibbadása itt is garantálható volt.

A rendezők a legkisebbek futókról is gondoskodtak, ugyanis már ötödik éve a rendezvény méltán nagyon népszerű eseményének számít a Manófutás. Ehhez a futócipőn kívül legfeljebb a szülő kezének szorítása kell, aztán indulhat a tó körüli 400 méteres örömfutás.

A gyerekek sporthoz kötődése itt (is) kezdődhet Fotó: Márkus Attila

– A beérkező boldog arcokat látva sok édesanyának és édesapának elszorult a torka, mert a gyerkőc túl van egy nagy élményen, egyedül vagy közösen. Az igazi rajtszám, a befutó érem pedig sokáig meghatározó lehet a gyerekek sporthoz kötődésének kialakításában. Ha ebben egy kicsit is tudtunk segíteni, akkor már megérte – tette hozzá Pelbárt, majd megjegyezte, hogy a rendezését több támogató is önzetlenül segítette az egri és a felsőtárkányi önkormányzaton kívül, és külön köszönet jár a névadó támogatóknak is. Nélkülük a Flavin7 Bükk Kapu Trail nem jöhetett volna létre.

HEOL-ELSŐK

A Heol-futás kategóriának győztesei. U20 nők: Tiszlavicz Veronika (Egri Spartacus SE). Felnőtt nők: Szívós Orsolya (Forfit SE). Szenior nők: Szabó Emese (egyesületen kívüli). Veterán nők: Medveczky Edit (Fergeteg Triatlon SE). U20 férfiak: Vincze Ákos (Fergeteg Triatlon SE). Felnőtt férfiak: Erdei Attila (HASE). Szenior férfiak: Szabó Pál (egyesületen kívüli)

A részletes eredmények megtekinthetők itt:

Címkék#terepsport

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában