AUTÓSPORT

2019.06.14. 18:45

Az egri ralis 40 kilométert ment olaj nélkül, szétrobbant difivel

Remekül szerepeltek a megyénkbeli párosok az országos ralibajnokság harmadik fordulóján, a Székesfehérvár ralin.

Surányi Géza

A leggyorsabbnak Strider Zoltán és Apkó András bizonyult, akik teljesítették a saját maguk által kitűzött célt és az Országos Rally Challenge mezőnyében ötödik helyén értek célba. A verseny nem volt kalandmentes.

– Egy sodrós balkanyarban belógattuk az autót az árokba – fogalmazott Strider.

Az egri páros dolgát három defekt is nehezítette, azonban mindez semmiség volt ahhoz képest, ami másnap történt velük.

– A kilencedik gyorsasági szakaszon szétrobbant a differenciálművünk és elfolyt az összes olaj. A szervizparkig negyven kilométert kellett megtennünk, ennek sikerességére azonban húsz százalék esélyt láttunk. Mégis sikerült, és a szerelőink fél óra alatt kicserélték a meghibásodott alkatrészt – mondta Strider Zoltán.

A Strider, Apkó páros ötödik helyen végzett Beküldött fotó

Az Eger ralin bemutatkozott Mitsubishi ettől eltekintve remekül muzsikált és igazi versenyautós érzést adott.

Strider csapattársa és gyerekkori barátja, Szilágyi Patrik az ORC 2WD+ kategóriában volt érdekelt, amelyet navigátorával, Koch Péterrel óriási csatában sikerült megnyerni. A BMW-vel versenyző kettős számára kárpótlás volt ez az eredmény az Eger ralin történt technikai hiba miatt, amikor az élről voltak kénytelenek búcsúzni. A győzelemhez az egyik rivális korrekt hozzáállására is szükség volt.

– Két alkalommal nem álltunk meg a tankolózónában és ezért húsz másodperc büntetést kaptunk. Ugyanezt a vétséget követte el márkatársunk, Tajmel Tibor is, őt azonban csak egyszer büntették. Ezt saját maga jelezte a versenybíróságnak, így a miénkhez hasonló időbüntetéssel sújtották.

A sportszerűségből jelesre vizsgázó Tajmel így mindössze 1,7 másodperccel szorult a végig a határokat feszegető Szilágyiék mögé. Nem volt maradéktalanul elégedett teljesítményével Makovics Ádám, aki szombaton lázasan versenyzett. A helyzetét az sem könnyítette meg, hogy 50 Celsius-fok körüli hőmérséklet uralkodott a versenyautóban.

– Örültünk, amikor vége lett az első napnak, mert nagyon elfáradtam – árulta el az Egerben élő versenyző. – Vasárnap már jobban voltam és ez a nap erről szólt, hogy megpróbáljunk gyorsulni. Ez sikerült is, minden gyorsaságin több másodpercet javítottunk. Szerettünk volna felkerülni a dobogóra a kategóriában, ez most nem jött össze. De célba értünk, pontokat szereztünk – foglalta össze a Székesfehérvár Rali történéseit a korábbi autókrossz bajnok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában