LABDARÚGÁS

2020.06.05. 20:00

Bajnokcsapat 2002/2003: Felsőtárkány SC

Harminc év, 30 bajnok, 30 történet. A megyei I. osztályú pontvadászatban 1990-től kezdve aranyérmet szerzett csapatokról szóló visszapillantó sorozatunkat az 2002/2003-ban elsőként végzett Felsőárkány SC gárdájával folytatjuk, amely gárda előtte 2001/02-ben is bajnoki címet szerzett.

Heol Sport

A Felsőtárkány SC gárdájának egyik titkát az egységesség jelentette Archív fotó: Pilisy Elemér

– Télen csöppentem a csapatba, eléggé kalandos úton... – pillantott vissza a tárkányiak hajdani támadója, Nagy Gergely. – Egy évvel korábban Diósgyőrbe igazoltam, ahol sajnos nagyon kevés játéklehetőséget kaptam, ám nem szeretném részletezni, kiknek a jóvoltából... A DVTK-nál komoly térdsérülést szenvedtem, így a szezon felét a László István vezette, NB III.-as Mezőkövesdben játszottam. Onnan sajnos elkerülhetetlenül a székesfehérvári kórházba vezetett az utam keresztszalag-pótlásra. Fél év kihagyás és rehabilitáció után 2003. januárjában tértem haza Felsőtárkányba a Lengyel Lajos irányította csapatba.

– Nagyon jó játékosokkal alkottunk csapatot, akik kiváló embereknek is voltak, és mivel a vezetés is „rendben” volt, mindennek köszönhetően a szezon végén aranyérem lett a gyümölcse a munkának – folytatta. – Hál’ Istennek nekem is úgy sikerült összerakni magamat és a térdemet, hogy minden meccsen játszani tudtam, és valóban újra jó formába kerültem. Ez azonban nem jött volna létre a remek csapattársak nélkül, akik mind a pályán, mind a civil életben rengeteget segítettek. Lengyel Lajos pedig amatőr szinten is tudta a rá jellemző profi mentalitását belénk plántálni. Így nagy harc árán, de végül diadalittasan ünnepelhettük Felsőtárkány második megyei I-es bajnoki címét. Azok az idők a mai napig szép és felejthetetlen emlékeket jelentenek.

Az előző évhez képest nagyot lépett előre a Felsőtárkány és a Pétervására, míg a 2001/02-ben harmadik Nagyréde továbbra is a dobogóért volt versenyben. Ellentétben a múlt évi ezüstérmes Novajjal, amely egylet csak a 13. helyen zárta az évet.

A Felsőtárkány SC gárdájának egyik titkát az egységesség jelentette Archív fotó: Pilisy Elemér

A bajnokcsapat tagjai

Erdős József, Kormos Krisztián – kapusok; Gál István, Novák Tamás, Novák Zoltán, Suha Géza, Pápai Zoltán, Makrai Zsolt, Nagy Gergely, Bódi Csaba, Szabó Richárd, Budai Tamás, Kenyeres Gábor, Pallagi Richárd, Bajzát Róbert, Gulyás Gábor, Fükő Péter, Énekes Zsolt – mezőnyjátékosok. Edző: Lengyel Lajos. Vezetők, segítők: Szarvas László, Varga Zsigmond, Bajzát Rafael, Bajzát Sándor, Bajzát Lóránt, Bóta I. József I., Bóta II. József. Masszőr: Román József.

A megyei I. osztály 2002/2003-as végeredménye

1. Felsőtárkány

30

23

4

3

90–19

73

2. Pétervására

30

22

3

5

78–16

70

3. Nagyréde

30

20

7

2

67–15

67

4. Tarnaörs

30

19

7

7

64–33

55

5. FC Hatvan

30

15

9

6

76–30

54

6. Zagyvaszántó

30

14

8

8

45–33

50

7. Kisköre

30

13

6

11

48–39

45

8. Gyöngyössolymos

30

12

5

13

44–44

41

9. Petőfibánya

30

10

8

12

38–40

38

10. Verpelét

30

10

7

13

37–49

37

11. Tarnalelesz

30

9

7

14

29–46

34

12. Bélapátfalva

30

8

5

17

34–79

29

13. Novaj

30

5

11

14

32–57

26

14. Füzesabony

30

5

3

22

28–86

18

15. Recsk

30

4

6

20

26–79

18

16. Szihalom

30

5

2

23

18–89

17

A gólkirályi címet Nikl Gábor (FC Hatvan) hódította el 32 találattal.

Hárman búcsúztak

A három újonc közül kifejezetten jól szerepelt a Zagyvaszántó és a Gyöngyössolymos. Rendkívüli negatívumot jelentett a Füzesabony nulla pontos (9–65-ös gólkülönbséggel) őszi produkciója, ami az utolsó helyet eredményezte a bajnokság félidejében. Tavasszal a Szihalom ismételte meg az abonyiak őszi „teljesítményét” (0 pont), így végül a Füzesabony fel tudott kapaszkodni a 13. helyre, megelőzve a kétszer kilenc pontot gyűjtött Recsket, de ez is a kiesést jelentette, mivel a Heves visszalépett az NB III.-ból, a Felsőtárkány pedig nem vállalta a magasabb osztályt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában