vizes vb

2017.07.27. 10:43

Bernek Péter és Telegdy Ádám elődöntős 200 háton, Gyurta kiesett 200 mellen

Bernek a második, Telegdy a nyolcadik idővel jutott be.

Mindkét magyar az utolsó, azaz az ötödik előfutamban szerepelt, egymás mellől, a 2-es és a 3-as pályáról vágtak neki a versenynek: a 25 éves Bernek – a szám 2010-es ifjúsági olimpiai bajnoka – kiválóan szerepelt, a táv felénél közel egy testhossz volt az előnye. Végül a hajrában az amerikai Ryan Murphy megelőzte, de így is kiváló, 1:56.53-as idővel ért célba, amely közel van az 1:55.88-as, 2012-es országos csúcsához.

„Erősen kellett úszni, hiszen három nappal ezelőtt volt számom, talán az első száz erősebb volt, mint kellett volna, de így a végére vissza tudtam venni picit. Kiestek olyan nevek, akikre nem számítottam, mint például a legutóbbi két világbajnokságon ezüstérmes Radoslaw Kawecki – mondta az MTI-nek Bernek.

Hozzátette, délután megpróbál regenerálódni és az elődöntőben megúszni az országos csúcsot, ”ami kell a döntőhöz ebben az erős mezőnyben.„

A 21 esztendős Telegdy lassan kezdett, de folyamatosan jött fel, s végül 1:57.41-es idővel negyedikként ért célba, kevesebb mint három századra megközelítette 1:57.17-es egyéni legjobbját.

”Nem bízhattam a véletlenre a dolgot, azt azért nem gondoltam volna, hogy a nyolcadik idővel megyek tovább. Délután még erősebben kell majd úsznom, igaz, úgy érzem, a kezdésben nem sok van már, de a befejezésben igen„ – mondta Telegdy.

A 2012-es olimpiai bajnok Gyurta Dániel a 17. lett, így nem jutott elődöntőbe 200 méter mellen csütörtökön a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

Gyurta nem kezdte jól a hazai világbajnokságot, hiszen 100 méter mellen az előfutamok után a 26. helyen zárt, majd a 4x100 méteres vegyes vegyesváltó tagjaként elkapkodta a beugrást – 11 századdal -, ami miatt kizárták a magyar stafétát.

Ezzel együtt hatalmas ovációval üdvözölte a közönség a háromszoros világbajnokot, korábbi világcsúcstartót, aki évekig verhetetlennek számított az egyik legkeményebb számban.

Gyurta a harmadik előfutamban kapott helyet, a 2-es pályáról indulva hosszú tempókkal úszott, a táv felénél hatodiknak fordult. Ugyan megpróbált hajrázni, de 2:11.28 perces idővel csak a hatodik lett, ez pedig mindössze a 17. helyhez volt elég. Gyurta a tavalyi riói olimpián is pontosan ilyen időt úszott, s akkor is a 17. helyen végzett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!