KÉZILABDA

2020.01.29. 14:52

Bronz a füzesabonyi lányoknak

Szombaton a Karaván-kupáért két korosztályban mérkőznek.

S. K.

Harmadik helyezés a házigazda csapatnak Beküldött fotó

A Ferencvárosi TC U13-as lánycsapata nyerte a Füzesabonyban rendezett Fenstherm Kontakt Kupa nemzetközi utánpótlástornát. A négy együttes részvételével tartott megmérettetésen a házigazda Füzesabonyi SC az FTC és a Gyöngyösi KK mögött a harmadik helyen végzett, megelőzve a szlovák HK Slavoj Trebisov gárdáját.

– Szerettünk volna visszavágni a gyöngyösieknek a bajnokságban elszenvedett vereségéért, de a gyenge kezdés után csak futottunk az eredmény után – fogalmazott a füzesabonyiak edzője, Fügedi Póta Domitilla. – A szezon feléhez érve elsősorban mentálisan fáradtak el a lányok, nehezen bírják a terhelést. Meggyőződésem, hogy tudunk mi ettől sokkal jobban is kézilabdázni.

Február 1-én már a Karaván-kupáért mérkőzhetnek Füzesabonyban. A 10 órakor kezdődő rendezvényen két korcsoportban zajlanak majd a küzdelmek. Az U14-es lányoknál a Fenstherm Kontakt FSC mellett a Mogyoród és a Miskolci VSC, míg az U13-as fiúknál a Karaván FSC, a Kazincbarcika és a Túrkeve teszi próbára felkészültségét.

Harmadik helyezés a házigazda csapatnak Beküldött fotó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában