nba

2019.04.17. 07:25

Döntetlenre hozta a Spurs elleni párharcot a Denver

A Denver Nuggets 19 pontos hátrányból fordítva nyert és kiegyenlítette párharcát a vendég San Antonio Spurs ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának keddi játéknapján.

A coloradói csapat elsősorban annak köszönheti sikerét, hogy Jamal Murray 24 pontjából 21-et az utolsó negyedben szerzett, illetve kezdő ötöséből rajta kívül további három játékos érte el a húsz pontot.

A nyugati főcsoport második helyezettjéhez hasonlóan javított a keleten másodikként rájátszásba jutott Toronto Raptors is a hazai pályán elvesztett első találkozót követően. A kanadaiak rendkívül magabiztosan, közel harminc ponttal győztek úgy, hogy az első perctől vezettek, s ezt egyszer sem engedték át az ellenfélnek. A Raptors legjobbja a 37 pontos Kawhi Leonard volt.

A nap harmadik meccsén a Portland Trail Blazers két sztárja remeklésével másodszor is legyőzte az Oklahoma City Thundert: CJ McCollum 33, Damian Lillard pedig 29 ponttal zárt.

Eredmények, főcsoport-negyeddöntők, 2. mérkőzések:

Keleti főcsoport:

Toronto Raptors-Orlando Magic 111-82

Az állás: 1-1

Nyugati főcsoport:

Denver Nuggets-San Antonio Spurs 114-105

Az állás: 1-1

Portland Trail Blazers-Oklahoma City Thunder 114-94

Az állás: 2-0 a Portland javára

A párharcok az egyik csapat negyedik győzelméig tartanak.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában