Égi ringben Petőfibánya sportlegendája

A bányászfiú sokszor bizonyította, hogy sehol és semmilyen körülmények között nem lehet leírni. Így juthatott oda, hogy 14 éven át (1966–1980) versenyzett, s ebből tíz esztendőn keresztül a válogatott tagjának számított. Technikáját számtalan különdíj mutatja, amelyeket az aranyak mellé gyűjtött, és büszkén tehette oda az Év sportolója elismeréshez, amit sportágában kétszer kapott meg.

Jóval túl a bokszolói pályafutáson, óvatoskodva mondta akkor már edzőként, hogy azon a bizonyos miskolci Európa-bajnokságon (1970-ben) amikor könnyűsúlyban (60 kg) aranyérmet nyert, törött kézzel sikerült a bravúr. Ahogy az 1995-ben vele készített riportban emlékezett: a junior ob-n sérült meg, majd hat hétre gipszkötést kapott a keze. Két héttel a kontinensbajnokság előtt szabadult meg a gipsztől, de nem volt gyógyult. Arról hallani sem akart, hogy ne induljon, ráadásul nyerni akart. A bemelegítéseknél jobb kezével csak színlelte az ütéseket, útja bolgár, román, NSZK-beli és lengyel riválisa ellen vezetett a csúcsra.

A havannai (1974) és a belgrádi (1978) világbajnokság résztvevője, az ötszörös magyar bajnok edzőként határozott célokkal dolgozott Petőfibányán azon, hogy a gyermekekből váljanak kiváló sportolók. Az ökölvívásról alkotott sajátos elképzelései közül az egyik szerint csak az első vérig szabad bokszolni egy meccsen. „Technikailag és taktikailag kell kiharcolni a győzelmet, nem pedig ütőerővel.” A fiataloknak azt üzente, tanulják meg védeni magukat és a gyengébbeket.

Neki ez már nem adatik meg itt, a földön, de a tőle kapott útmutató sokak számára szolgál jelentős segédletként.

Juhász Lászlót a Petőfibányai SK saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek, de azt már most jelezte egyik tanítványa, hogy a síremléket ő maga elkészíti.