KOSÁRLABDA

2019.02.04. 14:31

EKE: a mennyország után horrorfilmben

Idei negyedik mérkőzésüket veszítették el az egyetemisták.

Fenyves Balázs

Sok gonddal kellett megküzdeni az egrieknek Fotó: Nemes Róbert

Eddig nem mondhatni, hogy a 2019-es lenne kedvenc éve az EKE-Eger-KOK csapatának. Az egyetemisták legutóbb hazai pályán maradtak alul az Óbudai Kaszások együttesével szemben.

Sok gonddal kellett megküzdeni az egrieknek Fotó: Nemes Róbert/Heves Megyei Hírlap

Idei negyed bajnoki mérkőzését is kevéssel veszítették el az egriek. Ebben szerepet játszott, hogy Papp Bendegúz a miskolci MEFOB-meccsen szenvedett sérülést, majd Horváth Róbert kleze tört el az heti utolsó edzésen. Ungi Keve továbbra is harcképtelen, Máté Balázs térde beinjekciózott állapotban állt készen a játékra, míg Szicsák Bence lázas betegen töltött négy percet a pályán, ráadásul Mészáros Bence térde a végjátékban kifordult. Eddig sem voltak könnyű helyzetben az egriek, a héten ugyanis úgy volt meg a tréningek tízfős létszáma, hogy Váczi Péter edzőnek is kellett beállni a tanítványok közé...

Szerencsére a súlyos egészségügyi problémát mára már a múlt részének tudó Illés Balázs, ha csak rövid időre is, de visszatért a pályára. A végig szoros játékot hozó összecsapás végén nagyon rosszul jött ki egy periódusból a házigazda. A 35. percben 66–66-os állásnál két eladott labda és egy rossz támadás egri oldalon hatos hátrányt eredményezett, ezt a különbséget pedig már nem sikerült ledolgozni.

Máté Balázs 21 pontja nem bizonyult nyerőnek Fotó: Nemes Róbert/Heves Megyei Hírlap

VÁCZI PÉTER: – Az őszi mennyország után horrorfilmbe csöppentünk. Kicsit már jó lenne túl lenni ezen a szerencsétlen időszakon, mert hadilábon állunk mindennel. A végjátékban döntetlennél sajnos több rossz döntést hoztunk, és ott elment a meccs. Megint tízzel több faultot gyűjtöttünk össze, amire azt mondták a játékvezetők, azért nem fújtak az ellenfélnél több szabálytalanságot, mert mi inkább kívülről erőltettük a dobásokat, míg az Óbuda betörésekből operált többet. Lehet, hogy igazuk van, ezt ki kell elemeznünk az elmúlt mérkőzések videófelvételei alapján, és, ha így van, akkor taktikailag is meg kell próbálnunk változtatni.

 

Ketten tíz fölött

A férfi NB I/B Zöld-csoportjának 18. fordulójában:

EKE-EGER-KOK–ÓBUDAI KASZÁSOK

76–83 (20–20, 15–13, 19–20, 22–30)

Eger, Eszterházy csarnok, 100 néző. V.: dr. Szakáll, Nepp, Szilágyi B.

EKE: MÉSZÁROS B. 9/6, Szabó G. 9/6, KISS B. 10, MÁTÉ 21/9, Varga I. 15. Cserék: Megyes 7/6, Steier 5/3, Szicsák, Veres D., Illés B. Edző: Váczi Péter.

A 13 csapatos mezőnyben a 16 mérkőzésen 24 pontot gyűjtött egriek a hatodik helyről várják a folytatást.

KÖVETKEZIK: Salgótarjáni KSE–EKE-Eger-KOK, február 9., szombat, 18.00.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában