Magyar Kupa

2020.05.23. 20:15

Előnyösebb helyzetben a címvédő Fehérvár

A címvédő MOL Fehérvár FC 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének szombaton, zárt kapuk mögött játszott első mérkőzésén, így előnyösebb helyzetben várja a visszavágót.

Magyar Kupa, elődöntő, 1. mérkőzés:

Mezőkövesd Zsóry FC-MOL Fehérvár FC 1-1 (0-1)

Mezőkövesd, zárt kapuk mögött, v: Farkas Á.

gólszerzők: Pillár (80.), illetve Pátkai (12.)

sárga lap: Vadnai (20.), Berecz (61.), Pillár (62.), Neszterov (82.), illetve Fiola (28.), Houri (84.)

Mezőkövesd:

Szappanos – Farkas D., Karnyickij, Pillár, Vadnai – Cseri (Vajda, 81.), Neszterov, Berecz Zs., Besirovic (Pekár, 62.) – Zivzivadze (Takács T., 92.), Jurina (Nagy D., 62.)

Fehérvár:

Kovácsik – Fiola, Muszliu, Vinícius, Stopira – Pátkai, Houri (Elek, 92.) – Bamgboye (Nego, 69.), Kovács (Hodzic, 77.), Petrjak (Nikolov, 77.) – Nikolics (Futács, 92.)

Lendületesen, ugyanakkor sok hibával csaptak bele a küzdelembe a játékosok, majd néhány perc elteltével úgy tűnt, inkább a Fehérvár irányítja a játékot. A vendégcsapat erőfeszítéseinek hamar meg is lett az eredménye, még negyedóra sem telt el, amikor egy szabadrúgás után Pátkai érdekes mozdulattal, szinte ülő helyzetből fejelt a hazaiak kapujába. Ezután is a fehérváriak voltak veszélyesebbek, de csak a félidő hajrájáig, amikor a kövesdiek nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, ám csak kapufáig jutottak.

A fordulás után kiegyenlítettnek tűnt a játék, de a vendégek többször kerültek gólhelyzetbe, ugyanakkor a legnagyobb lehetőség a hazaiak előtt adódott. A folytatásban a Fehérvár valamelyest ráült az eredményre, miközben a Mezőkövesd egyre inkább erőre kapott, és többször került Kovácsik kapuja elé.

A hajrában egy szöglet után a vendégek védelmi hibáját kihasználva sikerült egyenlíteniük a hazaiaknak, akiknek a keddi visszavágón mindenképp gólt kell majd szerezniük Székesfehérváron, hogy legyen esélyük a döntőbe jutásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában