Davis Kupa-selejtező

2020.03.07. 19:30

Fucsovics diadalával döntőben a magyarok

A 2 óra 20 percig tartó találkozó második és harmadik játszmáját a nyíregyházi teniszező nyerte, ezzel kiharcolta a továbbjutást.

Fucsovics Márton 6:7 (7-9), 6:4, 6:2-re legyőzte Ruben Bemelmanst szombaton a debreceni Magyarország-Belgium tenisz Davis Kupa-selejtező zárómérkőzésén, így a magyarok 3-2-re megnyerték a párharcot, és bejutottak a novemberi, madridi döntőbe.

A világranglistán 84. Fucsovics az első szettben alaposan megszenvedett a 222. helyen álló riválissal, a rövidítésben a belga élt az első lehetőségével, így ő került előnybe. A 2 óra 20 percig tartó találkozó második és harmadik játszmáját viszont a nyíregyházi teniszező nyerte, ezzel kiharcolta a továbbjutást.

A magyar válogatott a világ legjobb együtteseivel küzdhet majd meg a 18 csapatos DK-döntőben – ahol minden résztvevő csapat 172 millió forintnak megfelelő összeghez jut – , míg a vesztes Belgium osztályozót vív a bennmaradásért szeptemberben.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában