VÍZILABDA

2019.03.01. 17:58

Gyárfás: sorsdöntő meccs előtt állunk

Az egri hölgyek a pont nélküli Honvéd gárdáját fogadják szombaton.

B. Cs.

Gyárfás Tamás: – A jobbakra külön készültünk Fotó: Nemes Róbert

A férfi OB I. középszakasza A-csoportja 1. fordulójának mérkőzése:

ZF-EGER (3.)–MISKOLCI VLC (5.)

Bitskey uszoda, szombat, 16.00. V.: Petik, Homonnai.

A pontvadászat ezen részében az A és a B csoport 1–4. helyezettje az 1–8., míg az 5–8. helyezett csapatok a 9–16. helyért harcolnak. Az alapszakaszban az A-csoport második helyén végzett ZF-Eger a B-csoportban harmadikként zárt miskolciak ellen nyitja a sorozatot. A vendégek edzője az egri dr. Sike József, aki jól ismeri a sárga-kékeket, míg a házigazdák részéről Gyárfás Tamás is tisztában van az MVLC erejével.

– Nagyon nehéz mérkőzés következik – fogalmazott a ZF játékosa a klub honlapjának. – Egyértelmű, hogy a négybe kerülést illetően sorsdöntő találkozó előtt állunk. A miskolciaknak akadnak kiemelkedő képességű játékosai, rájuk külön készültünk. Taktikailag is rendben vagyunk, a szakmai stáb remekül felkészített bennünket. Magabiztosan ugrunk medencébe, a cél pedig egyértelműen a győzelem.

Gyárfás Tamás: – A jobbakra külön készültünk Fotó: Nemes Róbert

Az 1. forduló további párosításai

SZOMBAT

17.00: FTC–Debrecen

18.00: Szolnok–BVSC-Zugló

19.00: OSC-Újbuda–Bp. Honvéd

Az OB I állása az 1–8. helyért

1. OSC-Újbuda 14 14 – – 207–82 42

2. FTC 14 14 – – 195–87 42

3. ZF-Eger 14 11 1 2 167–105 34

4. Szolnok 14 11 – 3 166–89 33

5. Miskolc 14 10 – 4 169–116 30

6. BVSC-Zugló 14 6 3 5 137–128 21

7. Bp. Honvéd 14 6 2 6 124–122 20

8. Debrecen 14 6 – 8 129–154 18

Hölgyek: jön a Honvéd

A ZF-Eger (5.) női csapata az alapszakasz A-csoportjának 17. fordulójában a pont nélkül sereghajtó BHSE (9.) gárdáját fogadja szombaton 18 órától.

– Szerencsére a hosszú hétvége után kaptunk pihenőt – tekintett vissza az egriek kapusa, Aranyi Réka. – Szerda reggel kezdtük az edzéseket, kipihentük magunkat, jó formában vagyunk. Fiatal, lendületes csapat a Honvéd, ha jól összpontosít a vendég, akkor kellemetlen ellenfél. Természetesen a három pontért játszunk, mindent megteszünk, hogy minél nagyobb győzelmet arassunk – szerepel az egylet honlapján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában