LABDARÚGÁS

2019.12.13. 11:14

Gyöngyösi AK: az edző azt mondja, lehet, túl nagyon álmodott

NB I-es klubnál folytatja az NB III-as csapattól távozó szakember.

B. Cs.

Varga Attila a főváros felé vette az irányt

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czímer Tamás

Fél év múltán távozik a Gyöngyösi AK NB III-as csapatától az ősszel vezetőedzőként irányított Varga Attila. A pro-licences tréner másfél évre szóló szerződést kötött a női NB I-ben szereplő MTK csapatával, ahol az ideiglenesen irányított Vass László helyét veszi át január 1-jétől.

– Összességében a tervezett helyezést nézve elégedett vagyok, hiszen azt mondtam nyáron, a csapat nem lesz a tizedik hely alatt a bajnokság felénél, és ezt teljesítettük is – tárta a nyilvánosság elé közösségi oldalán Varga Attila. – Viszont, ha a megszerzett pontok mennyiségét nézem, abból gyűjthettünk volna többet mert 24 pont volt betervezve, de csak 19-et sikerült megszerezni. Gyöngyöst szerető emberként és felkészült edzőként egyaránt mondhatom, hogy közös munkánk során minden törekvésem és szakmai döntésem a klub érdekeit volt hivatott szolgálni, emiatt hajlandó voltam konfliktusokat is felvállalni. A GYAK-nál is profi szemléletet szerettem volna megvalósítani, de lehet, hogy a dolgok egészét nézve túl nagyot álmodtam. Számomra világossá vált, hogy a várostól jelenleg nem várható el az ehhez szükséges háttér biztosítása. Ezt megértem és maximálisan tiszteletben tartom, tudom, hogy segítették eddig is a klubot, amennyire tudták.

Varga Attila a főváros felé vette az irányt Fotó: Czímer Tamás / Heves Megyei Hírlap

A kék-fehérek szakágvezetője Csopaki István az mtkhungaria.hu honlapon eképp magyarázta a klub döntését.

– Az elmúlt időszakban kerestük a megfelelő jelöltet a női csapat élére, és Varga Attila személyében egy felkészült, alaposan dolgozó szakember érkezik az MTK-hoz – mondta Csopaki. – Szigorú edző hírében áll, aki szereti a fegyelmet az öltözőben. Az is előny, hogy rendelkezik a legmagasabb képesítéssel, a Pro-licences tanfolyamot ráadásul azzal a Schumi Dórával végezte, aki az U19-es csapatunkat is irányítja, ami előrevetíti azt, hogy a korosztályos és a felnőtt együttes közötti kapcsolat az eddiginél is szorosabb és hatékonyabb lehet.

Az edzőként a Soroksárral két, a Cegléddel egy NB III-as bajnoki címet szerzett, továbbá az FC Hatvan NB III-as gárdáját is irányított edző búcsúzásként köszönte a játékosok, a stáb alázatos munkáját és a szurkolók támogatását.

– Minden tiszteletem a városé! Számomra most itt egy fejezet lezárult, máshol folytatom de bízom benne, hogy egyszer a gyöngyösi futball is olyan népszerű és sikeres lesz mint a kézilabda ebben a városban. Sok erőt és kitartást kívánok hozzá! – fogalmazott Varga Attila.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában