nba

2018.12.18. 09:16

Harden 47 pontot szórt a Jazznek

A Houston Rockets a 47 pontos James Harden vezérletével legyőzte a vendég Utah Jazzt az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján.

A sorozatban negyedszer nyertes texasiak két vereség után először verték meg a Jazzt ebben az idényben, az előző szezon legjobbjává választott – olimpiai és világbajnok – Harden 16 büntetőjéből csak egyet rontott el.

Detroitban a hazaiak ásza, Blake Griffin már három negyed után tripla duplánál tartott, ám a hajrában két hármast is kihagyott. Így hiába zárt 19 ponttal, 11 gólpasszal és 10 lepattanóval, csapata kikapott a vendég Milwaukee-től.

A címvédő Golden State a második negyedben már 25 ponttal vezetett a Memphis ellen, így Steve Kerr vezetőedző pihentetni tudta legjobbjait az év végéig még hátralévő nyolc (!) meccsre. A Warriors-sztár Stephen Curry bedobta 15 ezredik pontját az alapszakaszban, erre a klubból korábban csak négyen voltak képesek, köztük a legendás Wilt Chamberlain.

A portlandi Damian Lillard 39 ponttal vezette sikerre együttesét Los Angelesben, a házigazda Clippersnél Tobias Harris ugyanennyit dobott.

A Minnesota már 36 ponttal is vezetett a Sacramento ellen, míg a Phoenix elsősorban a 41-17-re hozott harmadik negyednek köszönheti New York-i diadalát.

Eredmények:

Houston Rockets-Utah Jazz 102-97

Detroit Pistons-Milwaukee Bucks 104-107

New York Knicks-Phoenix Suns 110-128

Minnesota Timberwolves-Sacramento Kings 132-105

Oklahoma City Thunder-Chicago Bulls 121-96

San Antonio Spurs-Philadelphia 76ers 123-96

Golden State Warriors-Memphis Grizzlies 110-93

Los Angeles Clippers-Portland Trail Blazers 127-131

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában