Küzdősportok

2018.11.22. 10:51

Hat érmet szereztek a hazai büntetés-végrehajtás munkatársai

A magyar bv-dolgozók a munkájuk mellett készültek fel a budo- és küzdősportgálára, méghozzá profi versenyzők ellen.

Zakor Tibor, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság Műveleti Osztályának vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán kiemelte: a versenyen induló hat munkatárs négy ezüst- és két bronzérmet szerezett,

ami nagy teljesítmény, mert a munkájuk mellett készültek fel profi versenyzők ellen.

Kitért arra is, országos szinten 180-200 kommandós van, akik intézményekben vannak szétosztva. Az országos hatáskörrel rendelkező központi egység pedig jelenleg 32, jövőre 50 embert foglalkoztat.

A műveleti feladatot ellátók között van nő is, erre a nemzetközi gyakorlatban nincs példa – hangsúlyozta.

Mint mondta,

a TEK munkatársai rendkívüli események felszámolásában és azok megelőzésében, a kiemelt fogvatartottak napi mozgatásában, előállításában vesznek részt, valamint támogatják az intézmények napi munkáját is.

Az intézkedéstechnika elemei a küzdősport alapjaira épülnek. Ha valaki műveleti feladatot szeretne ellátni, annak részt kell vennie a kiképzésen, amely elméleti és gyakorlati elemekből, lövészetből és intézkedéstechnikából áll – tudatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában