KÉZILABDA

2019.07.24. 16:21

Hatvanban új lendületet vehet az FTC-ből igazolt játékos

A 30 éves balátlövő több mint tíz év elteltével szerepel ismét a másodosztályú bajnokságban.

Sike Károly

Bali Richárd a gyöngyösieket is erősítette Fotó: Magyari Máté

Izgalmas kihívásként tekint az NB I/B-s újonc Hatvani KSzSE csapatánál váró feladatokra Bali Richárd. A jelentős NB I-es múlttal büszkélkedő balátlövő főszerepet kaphat Bárány Zsolt vezetőedzőtől.

– Új kihívásra vágyott?

– Át kellett gondolnom a lehetőségeimet – válaszolt Bali Richárd. – Az elmúlt két évben az FTC alkalmazásában álltam, de a porcműtétem után tavasszal már nagyon kevés játékpercet kaptam. A családommal Budapesten élünk, szeptemberben születik a második kislányunk, így olyan egyesületet kerestem, amely földrajzilag nem áll távol a fővárostól, s a klubváltás miatt nem kell elszakadnom a családtól.

– Mikor szerepelt utoljára az NB I/B-ben?

– Még a PLER együttesében, de annak már több mint tíz éve. Pestszentlőrincről elkerültem a Dunaferrhez, majd Orosházára, Balmazújvárosba, Gyöngyösre és onnan az FTC-hez. Harminc éves vagyok, megvannak még az ambícióim az első osztályhoz. Hatvanban új lendületet vehetek, meglátjuk, mit hoz az előttünk álló egy év.

– A sérüléséből sikerült teljesen felépülni?

– Túlzott terhelésre még érzékeny a térdem. A Ferencvárosnál napi két edzéssel készültünk, ahhoz képest egy osztállyal lentebb alacsonyabb a penzum. Bízom benne, hogy jól veszem majd az akadályokat.

Bali Richárd a gyöngyösieket is erősítette Fotó: Magyari Máté

– Hatvanban vélhetően a bennmaradásért kell küzdeni. Ezzel mennyire tud azonosulni?

– Tetszik az új feladat, amely más jellegű kihívás az elmúlt évekhez képest. Abszolút újoncként tény, hogy nagyon nehéz év előtt állunk, de nem lehetetlen a feladat. Motivált vagyok, minden mérkőzésen szeretnék úgy lejönni a pályáról, hogy mindent kiadtam magamból. Bárány Zsolt vezetőedző elmondta, hogy komoly szerepet szán nekem. Biztos, hogy nagy lesz rajtam a teher.

– Hétfőn kezdték a közös munkát. Milyenek az eddigi tapasztalatai?

– Még ismerkedem a közeggel, a társakkal. Hudák Henrik korábban már volt csapattársam, rajta kívül csak Padla Józsefet ismerem a korábbi NB I-es csatákról. Szimpatikus társaság, biztosan megtaláljuk majd a közös hangot. A harmadik héten siroki edzőtáborozás is szerepel a programban, ez remek lehetőség arra, hogy erősítsük a csapatkohéziót.

– Az NB I/B-s küzdelmeket korábban mennyire követte figyelemmel? Az erőviszonyokkal tisztában van?

– Igen! Tudom, hogy melyik csapatok tartozhatnak az élmezőnyhöz és kik lehetnek a közvetlen riválisaink. Hétről-hétre készülünk majd fel a soron következő ellenfélre, ennyi időnek elegendőnek kell lenni, hogy tudjuk, mire számíthatunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában