nba

2018.05.31. 11:56

Hétvégén kezdődik a nagydöntő

A címvédő Golden State Warriors a hatodik, a kihívó Cleveland Cavaliers pedig a második bajnoki címére hajt az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerint péntek hajnalban kezdődő nagydöntőjében.

OAKLAND, USA - JANUARY 10: Golden State Warriors forward Kevin Durant signs autographs for fans before an NBA basketball match between Golden State Warriors and LA Clippers at Oracle Arena in Oakland, United States on January 10, 2018. Joel Angel Juarez / Anadolu Agency

Forrás: AFP/ANADOLU AGENCY

Fotó: Joel Angel Juarez

A pályaelőnyt élvező oaklandiek 1975-ben, 2015-ben és tavaly, előzőleg pedig – még Philadelphia Warriors néven – 1947-ben és 1956-ban diadalmaskodtak. A Cleveland két éve első bajnoki címét szerezte meg, miután 3-1-es hátrányból fordított a fináléban a Golden State ellen. Az NBA történetében először fordul elő, hogy sorozatban négyszer ugyanaz a két gárda vívja a végjátékot.

Mindkét csapat fáradtan készülhet a „nagy leszámolásra”, mivel 1979 óta először a keleti és a nyugati elődöntő is a maximális hét mérkőzésen dőlt el.

A Cavs a főcsoportgyőztes Bostont, míg a Warriors az alapszakaszgyőztes Houstont verte meg idegenben a párharc utolsó összecsapásán. Előzőleg a Golden State a San Antonio Spurst (4-1) és a New Orleans Pelicanst (4-1), míg a Cleveland az Indiana Pacerst (4-3) és a Toronto Raptorst (4-0) búcsúztatta a rájátszásban.

A nagydöntő favoritja a szaksajtó szerint

a Golden State, amely utóbbi 18 hazai playoff-mérkőzéséből csak egyet vesztett el,

és sztárjai közül a triplagyáros Stephen Curry – akit kétszer választottak az idény legjobbjává (MVP) -, valamint az olimpiai és világbajnok Kevin Durant is kirobbanó formában van.

Clevelandben ugyanakkor minden a négyszeres MVP LeBron James körül forog, aki Curryhez hasonlóan az ohiói Akronban született. A 33 éves sztár nélkül csapata vélhetően a playoffba sem jutott volna be, melyben afféle egyszemélyes hadseregként 34 pontot, 9,2 lepattanót és 8,8 gólpasszt átlagolt eddig.

A negyedik bajnoki gyűrűjére hajtó James sorozatban nyolcadik (!) döntőjére készül,

amire az 50-es és 60-as évek bostoni egyeduralma óta nem volt példa az NBA-ben.

Ami a sérülteket illeti, a kaliforniaiaknál az első meccset biztosan kihagyja a 2015-ös döntő legjobbja, Andre Igoudala, aki 11 napja szenvedett térdsérülést. A túloldalon Kevin Love játéka kétséges, aki két meccsel ezelőtt került kórházba agyrázkódással.

A Golden State kilátásairól sokat elárul, hogy a sportsoddshistory.com portál szerint a fogadóirodák 10-szeres pénzt fizetnek a Cleveland bajnoki címéért. Ennél gyengébbnek a nyilvántartás 1999-es kezdete óta csak a Philadelphiát tartották a bukmékerek, melynek diadala 20-szoros pénzt ért volna a Los Angeles Lakers ellen a 2001-es döntőben.

Az alapszakaszban a két csapat egymás elleni meccsein mindkét alkalommal Warriors-siker született: karácsonykor otthon 99-92-re, majd három héttel később Clevelandben 118-108-ra nyert Steve Kerr együttese.

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó finálé első két összecsapására Oaklandben, a következő kettőre pedig Clevelandben kerül sor. Ha szükséges, a maradék három találkozót felváltva játsszák a két városban, hetedik meccs esetén a döntő június 18-án fejeződik be.

A nagydöntő menetrendje magyar idő szerint:

június 1.: Golden State Warriors-Cleveland Cavaliers 3.00

június 4.: Golden State Warriors-Cleveland Cavaliers 2.00

június 7.: Cleveland Cavaliers-Golden State Warriors 3.00

június 9.: Cleveland Cavaliers-Golden State Warriors 3.00

ha szükséges:

június 12.: Golden State Warriors-Cleveland Cavaliers 3.00

június 15.: Cleveland Cavaliers-Golden State Warriors 3.00

június 18.: Golden State Warriors-Cleveland Cavaliers 2.00

Az elmúlt tíz év bajnokai:

2008: Boston Celtics

2009: Los Angeles Lakers

2010: Los Angeles Lakers

2011: Dallas Mavericks

2012: Miami Heat

2013: Miami Heat

2014: San Antonio Spurs

2015: Golden State Warriors

2016: Cleveland Cavaliers

2017: Golden State Warriors

Borítókép: Kevin Durant, a Golden State Warriors kirobbanó formában lévő sztárja

AFP PHOTO / ANADOLU AGENCY / Joel Angel Juarez

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában