Labdarúgó NB I

2017.08.12. 20:22

A Honvédnál kapott ki az Újpest

A Budapest Honvéd hazai pályán 2-1-re legyőzte az Újpestet szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában.

Budapest, 2017. augusztus 12. Baráth Botond, a Honvéd játékosa (b) és az újpesti Simon Krisztián a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójában játszott Budapest Honvéd - Újpest FC mérkõzésen a kispesti Bozsik Stadionban 2017. augusztus 12-én. MTI Fotó: Czagány Balázs

A kispestiek immáron 15 mérkőzés óta veretlenek otthon, s vezetik a tabellát.

Korán vezetést szerzett az Újpest Zsótér révén, sőt az előző szezonban még a kispestieket erősítő futballista könnyedén tovább növelhette volna az előnyt, de nyolc méterről gyakorlatilag az üres kapu mellé passzolt. A folytatásban feljött a Honvéd, de Baráth révén csak kapufáig jutott. A fordulást követően a hazaiak kerültek fölénybe, és több helyzetet is kialakítottak, végül a továbbra is kiváló formában futballozó Lanzafame egyenlített, majd a csapatkapitány Kamber egy pontrúgás után talált be. A hajrában a lila-fehérek óriási rohamot indítottak az egyenlítésért, de elképesztő helyzetek maradtak ki, mindhárom pont Kispesten maradt.

Bozsik Stadion, 3478 néző, v.: Farkas Á.

gólszerzők: Lanzafame (73.), Kamber (82.), illetve Zsótér (8.) sárga lap: Kamber (55.), Baráth (93.)

Honvéd: Gróf – Laczkó (Kabangu, 65.), Deák (Danilo, a szünetben), Lovric (Bobál D., 65.), Baráth, Latifu – Nagy G., Kamber, Herjeczki – Eppel, Lanzafame

Újpest: Pajovic – Mohl, Litauszki, Bojovic, Pauljevic – Windecker, Sankovic, Zsótér (Simon K., 74.), Nagy D., Obinna – Novothny (Tischler, 74.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!