LABDARÚGÁS

2020.02.09. 17:44

Imola-Hírlap–Téli-kupa: nyolc góllal mutatkozott be a markazi szerzemény

A harmadik, vagyis az utolsó csoportselejtező fordulót követően kialakult a legjobb 16 mezőnye az Imola-Hírlap–Téli-kupa műfüves tornán. A nyolcaddöntő nyilvános sorsolására kedden 15 órára várják a csapatok képviselőit a megyei igazgatóságon.

Bódi Csaba

Klavács Krisztián (a labdával) Balatonból érkezve erősítheti a markaziakat

Forrás: Heves Megyei Hírla

Fotó: Márkus Attila

Egerben a Marshall-ASE, a Borsodnádasd, a Felsőtárkány és az Eger SE U19-es csapata, Gyöngyösön a Gyöngyösi AK, a Heves, a Gyöngyöshalász és az Energia SC együttese, Hatvanban a Heréd és a Palotás, az FC Hatvan U19 és a Lőrinci gárdája, Recsken pedig az Istenmezeje, a Mátraderecske, a Domoszló és a Maklár U19-es társulata szerzett jogot a folytatásra. Az említett csapatok négyes csoportjuk első két helyen végezve játszhatnak a továbbjutásért a hétvégén. A pontos programot az MLSZ megyei igazgatóságának versenybizottsága kedden 15 órakor kezdődő ülésén készíti el. A nyilvános eseményre várják a sportszervezetek képviselőit.

Klavács Krisztián (a labdával) Balatonból érkezve erősítheti a markaziakat
Fotó: Márkus Attila / Heves Megyei Hírlap

A 3. forduló eredményei:

EGER, A-csoport

Marshall-ASE–Borsodnádasdi LASE 1–1 (1–0)

Gól: Nagy L., ill. Ficzere B.

Egerszalók SE–Bélkő SE „A” 2–7 (1–4)

Gól: Suha K., Váradi P., ill. Lakatos D. 2, Kovács Á. 2, Szeruha, Bársony, Boros O.

EGER, B-csoport

Maklár SE–Felsőtárkány SC 0–3 (0–2)

Gól: Kálmán J., Lakatos P., Jakab Á.

Füzesabonyi SC–Eger SE U19 1–2 (0–1)

Gól: Fügedi, ill. Trenka D., Gyóni N.

GYÖNGYÖS, C-csoport

JVSE-Rosenberger–Szőlőskert-Nagyréde 7–1 (4–0)

Gól: Csikós T. 2, Hájos, Rédei Á., Tari M., Nagy F., Bartalis, ill. Berta.

Hevestherm-Heves–Gyöngyösi AK 0–1 (0–0)

Gól: Tarnai

GYÖNGYÖS, D-csoport

Gyöngyöshalász SE–Energia SC Gyöngyös 0–0

Markaz FC–Kömlő SC 10–4 (4–1)

Gól: Klavács K. 8, Adorján G., Géczki R., ill. Nagy M. 2, Csík E., Nagy S.

HATVAN, E-csoport

Palotás–Héhalom 3–1 (2–1)

Gól: Jambrik, Török, Veres, ill. Balog B.

Pétervására SE–Heréd LC 2–4 (2–3)

Gól: Szilágyi Á. 2, ill. Fótos 2, Ivony A., Boros J.

HATVAN, F-csoport

FC Hatvan U19–Lőrinci VSC 2–0 (1–0)

Gól: Fellner, Birtalan

Mátraterenye SE–Zebegény Garvittax 9–5 (3–4)

Gól: Pál 4, Babka 2, Pingiczer, Domán, Miklós, ill. Szűcs Z. 2, Menyhei Z. 2, Vitányi L.

RECSK, G-csoport:

Istenmezeje SE 1926–Egerszalók U19 23–0 (10–0)

Gól: Hegedűs R. 8, Csóka R. 4, Érsek Cs. 3, Tóth M. 2, Baatartulga 2, Csörgő, Molnár Gy., Diószegi, Nagy R.

MSE-Egercsehi–Mátraderecske SE 2–4 (1–2)

Gól: Bari I. 2, ill. Suha B. 2, Balog B., Kocsa.

RECSK, H-csoport:

MSE-Mátraballa–Bélkő SE „B” 4–3 (2–1)

Gól: Suha M. 3, Érsek Sz., ill. Bojtos, Nógrádi, Hrivnyák.

Maklári SE U19–Domoszló SK 2–8 (0–4)

Gól: Lakatos A., Balog J., ill. Szabó Dominik 2, Szabó Dániel 3, Pásztor M. 2.

A csoport végeredménye

A-csoport:

1. Marshall-ASE

3

2

1

-

20–5

7

2. Borsodnádasd

3

1

2

-

5–3

5

3. Bélkő SE „A”

3

1

-

2

11–10

3

4. Egerszalók

3

-

1

2

4–22

1

B-csoport:

1. Felsőtárkány

3

3

-

-

16–3

9

2. Eger SE U19

3

1

1

1

6–12

4

3. Füzesabony

3

1

-

2

6–10

3

4. Maklár

3

-

1

2

6–10

1

C-csoport:

1. Gyöngyösi AK

3

3

-

-

15–0

9

2. Heves

3

1

1

1

17–5

4

3. JVSE-Rosenberger

3

1

1

1

10–8

4

4. Nagyréde

3

-

-

3

2–31

0

D-csoport:

1. Gyöngyöshalász

3

2

1

-

30–1

7

2. Energia SC

3

2

1

-

11–1

7

3. Markaz

3

1

-

2

12–22

3

4. Kömlő

3

-

-

3

4–33

0

E-csoport:

1. Heréd

3

1

2

-

7–5

5

2. Palotás

3

1

1

1

5–5

4

3. Héhalom

3

1

1

1

9–8

4

4. Pétervására

3

1

-

2

8–11

3

F-csoport:

1. FC Hatvan U19

3

3

-

-

6–1

9

2. Lőrinci

3

2

-

1

14–3

6

3. Mátraterenye

3

1

-

2

10–8

3

4. Zebegény

3

-

-

3

6–24

0

G-csoport:

1. Istenmezeje

3

3

-

-

33–2

9

2. Mátraderecske

3

2

-

1

11–6

6

3. Egerszalók U19

3

1

-

2

5–29

3

4. MSE-Egercsehi

3

-

-

3

3–15

0

H-csoport:

1. Domoszló

3

3

-

-

20–5

9

2. Maklár U19

3

2

-

1

11–10

6

3. MSE-Mátraballa

3

1

-

2

8–11

3

4. Bélkő SE „B”

3

-

-

3

4–17

0

Megjegyzés: Azonos pontszám esetén az alábbi sorrend dönt: egymás elleni eredmény (körbeverés esetén az érintett csapatok eredménye alapján elkészített kistabella); gólkülönbség; több rúgott gól; sorsolás)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában