BÚVÁRSPORT

2019.07.26. 17:01

Két gyöngyösi versenyző az egyiptomi vb-n

Edzőjük bízik benne, hogy mindketten nagy mosollyal az arcukon jönnek majd ki a medencéből.

Sike Károly

Eperjesi Mirtill fő versenyszáma a 400 méteres búvárúszás Beküldött fotó

Eperjesi Mirtill és Deme Dorka személyében a Mátrai Erőmű BK két kiválósága is utazik Egyiptomba. Július 28. és augusztus 4. között Sarm es-Sejkben rendezik a junior uszonyosúszó-világbajnokságot, ahol a magyar válogatott tagjaként bizonyíthatnak a gyöngyösiek.

Eperjesi Mirtill fő versenyszáma a 400 méteres búvárúszás Beküldött fotó

– Eperjesi Mirtill utolsó éves juniorként verekedte be magát a nemzeti csapatba, ez lesz az első válogatott fellépése – fogalmazott a Mátrai Erőmű BK vezetőedzője, Veress András. – Fő versenyszáma a 400 méteres búvárúszás, amelyen az első hat közé kerülés a cél. Tagja lesz a 4x200 méteres váltónak, amely akár éremért is küzdhet. Deme Dorka zsenge kora ellenére már rendelkezik nemzetközi versenytapasztalattal. Rajtkőre áll 200 és 400 méter felszíni úszásban, valamint oszlopos tagja a 4x100 és 4x200 méteres váltónak. Egyéniben elsősorban a jó időkért ugrik vízbe, amelyekkel akár egy-egy döntős szereplést is kiharcolhat. Bízom benne, hogy a versenyek után mindketten nagy mosollyal az arcukon jönnek majd ki a medencéből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában