ÍJÁSZAT

2019.05.30. 11:11

Két ostorosi íjász már bajnoknak mondhatja magát

A tizenhárom érem közül aranyból nyertek a legtöbbet Racskó Gyula versenyzői.

B. Cs.

Két fordulóval a vége előtt Tóth Abigél és Gyenge Ádám már bajnoknak számít az Észak-magyarországi regionális 3D bajnokság (EmReBa) összevetésében. Az Ostorosi SE (OSE) versenyzői a kazincbarciki Herbolyai-tavaknál rendezett harmadik állomáson olyan előny tett szert, amelyet a vetélytársak nem tudnak behozni a hátralévő próbatételeken.

– Az öt fordulóból álló bajnoki sorozatban három forduló eredményét értékelik, ez alapján hirdetnek dobogósokat a szervezők a július 20-i ostorosi versenyen – közölte az OSE edzője, Racskó Gyula, aki a borsodi megméretésen 21 nevezővel vett részt, akik 13 alkalommal végeztek az első háromban.

Mákos Milla is a győztesek sorát gyarapította. Beküldött fotó

Az OSTOROSI SE EREDMÉNYEI

ELSŐ HELYEZETTEK:

Sánta Júlia (BB mini lány)

Farkas Zorka (TRRB mini lány)

Gyenge Ádám (TRRB mini fiú)

Tóth Abigél (BB gyerek lány)

Mákos Milla (TRRB gyerek lány)

Hegedüs Márk (TRRB gyerek fiú)

MÁSODIK HELYEZETTEK:

Szigeti Már (TRRB mini fiú)

Sánta Natália (BB gyerek lány)

Kovács Jázmin (TRRB gyerek lány)

Gyenge Adrián (TRRB gyerek fiú)

HARMADIK HELYEZETTEK:

Kiss Gellért (TRRB mini fiú)

Gazi Csenge (TRRB gyerek lány)

Mészáros Domonkos (TRRB gyerek fiú)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában