KISPÁLYÁS FOCI

2019.08.23. 10:33

Likőr FC-diadal és százezres adomány Gyöngyösön

Az 5. Joma Summer Cup 12 csapat számára kínált lehetőséget a futballozásra és a segítségnyújtásra.

B. Cs.

Az All Star csapata és Magyar Művészválogatott tagjai Beküldött fotó

Új csapat neve került a a Papp Norbert és Szabó Imre szervezte nyári sorozat amatőr gárdákat felvonultató győzteseinek sorában. A Gyöngyösi Károly Róbert Campus Mátrai úti sportlétesítményében rendezett 5. Joma Summer Cup jótékonysági esemény első helyezettjeként ugyanis a Likőr FC együttesét köszönthették.

A tornagyőztes Likőr FC csapata. Beküldött fotó

Ebben az évben is sikerült túllépni a korábbi mezőny létszámát, ugyanis öt héten át 12 csapattal zajlottak a küzdelmek, a hatodik héten pedig a helyosztókra került sor. A beszámolók szerint izgalmas, jó színvonalú, eközben sportszerű mérkőzések zajlottak, végén rendkívül szoros befutóval. Az már a csoportmérkőzések után eldőlt, hogy a kupán új győztest avatnak, ugyanis a legjobb négy közé az eddigi győztesek közül senki nem került be. Nemcsak a létszám, más miatt is rendhagyónak számított azonban a torna.

Aki jelen volt, jól szórakozhatott. Beküldött fotó

– Idén először jótékonykodtak a résztvevők, ugyanis az Elfelejtett Gyerekek Alapítvány megsegítését tűztük célul – mondta Szabó Imre. – A tárgyi felajánlásokon túl 128 500 forintot sikerült gyűjteni, és az összeget át is adtuk az alapítvány képviselőjének. A döntő napján gálamérkőzést játszott a torna All Star csapata a Magyar Művészválogatott ellen, ahol 4–4-es döntetlen született.

Díszvendégként megtisztelte a rendezvényt a Bp. Honvéd emblematikus alakja, Szurgent Lajos, míg játékvezetőként Arany Tamás, Klenovics Róbert és Nagy Péter működött.

Az All Star csapata és Magyar Művészválogatott tagjai. Beküldött fotó

A 5. Joma Summer Cup végeredménye:

1. Likőr FC

2. Adrenalin

3–4. Mátrafüred

3–4. Purina

5. R-PEX

6. Gyóni Autópark

7. Enigma

8. Szekrényes Optika

9. Kleopátra Team

10. Peszlen és Társa

11. Nyugger-Rock

12. Anonym

Különdíjasok

Gólkirály: Nádudvari Attila (Likőr FC)

Legjobb mezőnyjátékos: Kővári Ádám (Purina)

Legjobb kapus: Szlovencsák Zsolt (Adrenalin)

Az eredményhirdetés utáni egybehangzó véleményként az fogalmazták meg résztvevők, hogy jövőre ismét találkozzanak a csapatok, immár a 6. Joma Summer Cup keretében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában