Gyász

2017.07.13. 07:10

Meghalt Chuck Blazer, a FIFA-t érintő korrupciós botrány főszereplője

Az amerikai sportvezető 72 éves volt.

„Hibáinak, amelyekért vállalta a felelősségét, nem szabad feledtetniük azt, amit a nemzetközi labdarúgásért tett” – írta a sportdiplomata ügyvédje a The New York Timesban megjelent közleményében.

Blazert, aki korábban a FIFA végrehajtó bizottságának tagja volt, az etikai bizottság 2015-ben örökre eltiltotta a labdarúgástól, mert „központi szerepet” játszott a szervezetben kialakult „illegális kifizetések, vesztegetések és pénzmosás törvénytelen rendszerében”.

Blazer elismerte, hogy 2005 és 2010 között 11 millió dollár (mintegy 3 milliárd forint) be nem jelentett jövedelemhez jutott. A korrupt amerikai sportvezető – aki korábban az észak- és közép-amerikai konföderáció (CONCACAF) második számú vezetője volt – beleegyezett, hogy szükség esetén a FIFA-tól kapott nyugdíjából vonják le az amerikai állammal szemben fennálló tartozásait, kifizetett mintegy 2,5 millió dollár (700 millió forint) bírságot, és a jövőre vonatkozóan is elfogadta további bírságok kifizetését.

Blazer vádalkut kötött az ügyészséggel, és 2011-től együttműködött a labdarúgást átható korrupció vizsgálatában. Együttműködéséért cserébe – és azért, hogy bűnösnek vallotta magát – az amerikai kormány megígérte, hogy jelentősen enyhíti büntetését az ellene emelt tíz vádpontban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!