AUTÓSPORT

2019.07.23. 15:24

Méltó befejezése a bélapáti driftnek

Az egri Vigh Csaba és Szeredi László is megúszta egyetlen karcolás nélkül a Bélapátfalván rendezett hegyi drift országos bajnoki futamot, amely a bükki helyszíne zárását jelentette.

Sike Károly

Vigh Csaba fantasztikus élménnyel lett gazdagabb a hegyi versenyen

Forrás: Lénárt Márton

Fotó: Heves Megyei Hírlap

A szervezők már hetekkel a versenyt megelőzően jelezték: hat év után véget ér egy korszak, 2019-ben utoljára rendezik Bélapátfalván a Hegyi Driftet. A döntés nem titkoltan anyagi megfontolásból született, a hír hidegzuhanyként érte a sportág szerelmeseit.

A fentiek ismeretében a pilóták is különleges érzésekkel vághattak neki a bélkő-hegyi emelkedőnek. Az országos bajnoki futamnak számító hegyi drift versenyzői Pro és Semi Pro kategóriában versenghettek a minél előkelőbb helyekért. Mindkét mezőnyben kilenc résztvevő vette fel a küzdelmet. A Street kategóriában huszonhatan indultak. Egriként két rutinos pilóta, Vígh Csaba és Szeredi László ült a volán mögé.

– Fantasztikus élménnyel lettünk gazdagabbak – osztotta meg Vigh Csaba. – Minden verseny előtt van bennem némi izgatottság, de éreztem, hogy ezúttal a maximumnál is többet kell nyújtanom, ugyanis minden bajnoki pont dupla szorzóval számít a végeredménynél. Az autóm végig hibátlanul teljesített, fizikálisan is jól bírtam, aminek meg is lett az eredménye. A dobogó harmadik fokára állhattam a Pro kategóriában, ami hatalmas örömmel töltött el. Óriási köszönet mindenkinek, aki segítette a versenyzésemet.

Vigh Csaba fantasztikus élménnyel lett gazdagabb a hegyi versenyen
Fotó: Heves Megyei Hírlap / Lénárt Márton

Szeredi László más szemszögből közelített.

– Majd’ kilenc hónapja nem ültem autóban, ennek ellenére úgy éreztem, nem hagyhatom ki az utolsó Hegyi Driftet – fogalmazott Szeredi. – Itt mindig a tetőzik az adrenalin, egészen különleges körülmények között versenyezhetünk. Idén nem indultam a bajnokságban, így ezúttal a gyakorlást és az örömautózást helyeztük előtérbe. Végül a Pro kategória ötödik helyén végeztem, amivel nem lehetek elégedetlen. Az eredményességen túl az is nagy örömmel töltött el, hogy egyetlen karcolás, technikai hiba nélkül tértünk haza a hegyről.

Gumifüstölés zajlott mesterfokon Fotó: Lénárt Márton / Heves Megyei Hírlap

A dobogósok

PRO KATEGÓRIA:

1. Szili Krisztián (Nissan 200sx)

2. Nagy Róbert (BMW E46 Turbo)

3. Vigh Csaba (Nissan S14)

SEMI PRO KATEGÓRIA:

1. Mester János (Mercedes C55 AMG)

2. Borcsik Elek (Toyota)

3. Utasi Péter (BMW e30)

Vigh Csaba versenyzését támogatták: AETR561, Agria Szerszám Kft., Kissziget kávézó, Gyenge István autófényező, Láng autóalkatrész, Energia Plusz Kft., Sport Kamera.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában