Mentalitás

Minden második évben a család holland ágánál jön össze a família az ünnepek alatt. Mivel németalföldi sógorom is nagy sportrajongó, így persze ilyenkor sem maradhat el csapataink évértékelése. Rögzítettük, hogy az új holland futballgenerációban végre van spiritusz, nálunk meg a Vidi szereplése indíthat el valamiféle pozitív folyamatot. Továbbá női kézilabdában még mindig ők, a férfiaknál pedig még mindig mi állunk jobban, kosárlabdában mindkét ország erős középmezőny, a vízilabdázóknál pedig csak a női szakágban versenyképesek. Igaz, nekünk meg nincs Verstappenünk, legfeljebb Micheliszünk, akire persze éppen úgy büszkék vagyunk, mint a hollandok a száguldó F-1-es tinijükre.

Természetesen az esték a darts jegyében telnek, kint jobb híján csakis narancsos fan lehetek, ám ha nincs ez a családi kötelék, talán sosem fedezem fel Van Gerwenéket. Ilyenkor azonban kötelező program sörrel a kézben szakérteni az esélyeket, előre látni a fordulatokat, és kiszúrni az éppen legészbontóbb jelmezbe bújt őrült drukkereket.

Azért olykor a család női ága is belepillant a történésekbe, a húgom például meggyőződéssel állította, hogy ennél a sportnál valószínűleg feltétel a felettébb előnytelen külső. Megnyugtattam, hogy pocak ide vagy oda, azért kell ide némi fizikai erőnlét, és mentális fittségre is szükség van, hiába tűnik első ránézésre úgy, mintha az ötödik feles után dobálgatnának hőseink. Sőt, sokszor éppen az dönt egy kiélezett meccsen, hogy ki milyen pszichés állapotban van. S ha valamiben, hát ebben a hollandok nagyon erősek. Ha minden veszni látszik, akkor is mennek előre, ha biztosnak tűnik a győzelem, akkor sem állnak le. S ezt a hozzáállást nem a verseny előtt két perccel sajátítják el.

Jó példa minderre, amikor délutánonként elmegyek focizni a nyolcéves unokaöcsémmel, hogy a söröskrigli emelgetése mellett másféle sportba is belekóstoljak kicsit. Ha elhúzok jó néhány góllal, ugyanolyan elánnal küzd tovább, mint amikor ő vezet.

Nem csügged, nem kegyelmez, nem lazít.

Már most benne van a vérében, hogy az utolsó pillanatig harcolni, hajtani kell, függetlenül az állástól. Ugyanis nem mindegy, hogyha kikap, mennyivel kap ki, s ha győz, hány gól lesz közte. Persze könnyen lehet, hogy egy pszichológus azt mondja erre, hogy ebben a korban a játék öröme mindennél fontosabb, de mégis úgy hiszem, hogy a győzelem íze megédesíti a játék örömét. Még akkor is, ha nem az ellenfelet, csak saját magát győzi le valaki. Akár a sportban, akár az életben.