Serie A

2017.09.29. 15:36

Milan-Roma rangadó a vasárnapi programban

A legutóbb ezüstérmes AS Roma milánói vendégjátéka emelkedik ki az olasz labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának programjából.

A három pont megszerzése mindkét fél számára fontos lenne, az élen ugyanis a Napoli és a Juventus is hibátlan mérleggel áll, és jelenleg már a Milan és a Roma hátránya is hat pont velük szemben. Igaz, a fővárosiak egy meccsel kevesebbet játszottak, mivel a Sampdoria elleni mérkőzésüket elhalasztották.

A rómaiak már túlvannak egy komoly rangadón, amit 3-1-re elbuktak az Internazionaléval szemben, a nyáron 200 millió euróból megerősített milánóiaknak viszont egyértelműen ez a meccsük ígérkezik a legnehezebbnek eddig.

A hét közben mindkét csapat a nemzetközi kupában szerepelt, azaz nem pihenhetett rá a találkozóra, viszont az egyértelműen pozitív hatással lehet a játékosokra, hogy a Roma szerdán a Bajnokok Ligájában, a Milan pedig csütörtökön az Európa Ligában győzött.

A nagy múltú párharcban összességében a Milan áll jobban, az elmúlt két szezonban viszont a Roma háromszor győzött és egy döntetlent ért el a piros-feketék ellen. Legutóbb, májusban ráadásul 4-1-es verést mért az észak-olasz gárdára.

A Napoli könnyűnek ígérkező meccs előtt áll, mivel vasárnap délben a 13. helyezett Cagliarit fogadja. A címvédő Juventus viszont az Atalantához látogat a forduló zárómérkőzésén, és Bergamóban várhatóan nehéz összecsapás elé néz. Massimiliano Allegri együttese áprilisban csak 2-2-es döntetlenre volt képes az Atalanta stadionjában.

Nagy Ádám továbbra is várja, hogy lehetőséget adjon neki Roberto Donadoni, aki a Bologna első hat bajnoki találkozóján a kispadra ültette a magyar válogatott középpályást. A 11. helyen álló csapat a 18. Genoa vendége lesz szombaton.

Serie A, 7. forduló:

szombat:

Udinese-Sampdoria 18.00

Genoa-Bologna 20.45

vasárnap:

Napoli-Cagliari 12.30

Benevento-Internazionale 15.00

Chievo-Fiorentina 15.00

SPAL-Crotone 15.00

Lazio-Sassuolo 15.00

Torino-Verona 15.00

AC Milan-AS Roma 18.00

Atalanta-Juventus 20.45

Az állás:

1. Napoli 6 22- 5 18 pont

2. Juventus 6 18- 3 18

3. Internazionale 6 12- 2 16

4. Lazio 6 13- 8 13

5. AS Roma 5 12- 4 12

6. AC Milan 6 10- 8 12

7. Sampdoria 5 8- 4 11

8. Torino 6 10- 9 11

9. Atalanta 6 10- 8 8

10. Chievo 6 7- 8 8

11. Bologna 6 5- 7 8

12. Fiorentina 6 9- 8 7

13. Cagliari 6 4- 8 6

14. SPAL 6 5-11 4

15. Sassuolo 6 3- 9 4

16. Crotone 6 3-11 4

17. Udinese 6 8-13 3

18. Genoa 6 5-10 2

19. Verona 6 1-14 2

20. Benevento 6 1-16 0

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában