a vér nem válik vízzé

2017.08.04. 13:11

A Millenium célja az aranyérem

Millenniumi válogatott néven újra összeállnak és a hazai masters vizes vb-n megcélozzák az aranyérmet a sorozatban három olimpiai bajnokságot nyert magyar férfi vízilabdacsapat klasszisai.

Az egykori sikerkapitány, jelenleg szövetségi elnök Kemény Dénes és az ötkarikás aranyérmes kapus, Kósz Zoltán irányította válogatott a budapesti tornán a plusz 40-es korosztály B csoportjába került egy olasz és egy török csapat társaságában. Előbbivel hétfőn, utóbbival kedden játszik a gárda.

„Az ötlet csírája, hogy összeálljunk, valójában akkor született meg, amikor eldőlt, hogy Budapest rendezi a vizes világbajnokságot – mondta a kétszeres olimpiai bajnok Vári Attila. – Mivel a vb-nek fontos része az idősebbek vetélkedése is, elhatároztuk, hogy példát mutatva részt veszünk az eseményen. Pályafutásunk során annyi szeretetet kaptunk a nézőktől, hogy szeretnénk újból, közösen átélni a régi élményeket.” Hozzátette, hogy a masters-vb nemcsak a sportról, az eredményekről szól, hanem egyfajta szórakozás is, „minket a múltunk kötelez arra, hogy komolyan vegyük”.

A szintén kétszeres olimpiai aranyérmes Varga Tamás kijelentette: Biros Péter búcsúmeccse döbbentette rá őket, hogy milyen jó együtt játszani.

„Ez megerősítette részvételi szándékunkat. Én januárban kezdtem el edzeni két év kihagyás után, s nyolc kilót fogytam” – mondta. Hozzáfűzte: túl azon, hogy meg szeretnék nyerni a vb-t, tisztában vannak vele, hogy toborzó jellege is lesz az eseménynek. „Sok kisgyerek a régi nagy csapatot látva kaphat kedvet a vízilabdához” – fogalmazott.

Szécsi Zoltán, a háromszoros olimpiai bajnok kapus is kitért rá, hogy nagyon szeretnek együtt vízilabdázni.

„Amellett komolyan is vesszük a felkészülést. Hogy mennyire, azt mutatja: csapatszinten száz kiló ment le rólunk.” Majd így folytatta: „Mivel közülünk csak Biros Petinek volt hivatalos búcsúmeccse, elhatároztuk, hogy minden évben elbúcsúztatunk valakit, ezzel elérve azt, hogy rendszeresen játsszunk.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!