Párbajtőr GP

2019.03.10. 21:14

Muhari Eszter a nyolcaddöntőig jutott

A még csak 16 éves párbajtőröző pályafutása legjobb eredményét érte el felnőtt világkupa-versenyen.

Muhari Eszter a női verseny legjobb magyarjaként a nyolcaddöntőig jutott a budapesti WestEnd párbajtőr Grand Prix-n.

A 259 fős mezőnyben nem volt ott az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese, aki a múlt héten jelentette be, hogy gyermeket vár, de azért kilátogatott a BOK Csarnokba, ahol többek között új edzőjének, Peterdi Andrásnak is drukkolhatott, aki kilenc további hazai vívóval együtt főtáblás volt a férfiaknál.

A nőknél a magyarok közül senki sem mentesült kiemeltként a szombati selejtező alól, melyből végül négyen jutottak be a legjobb 64 közé. Mihály Kata, Várnai Vivien és Kun Anna aztán vasárnap az első fordulóban kikapott, Muhari viszont két egytusos győzelemmel a nyolcaddöntőig menetelt, ahol a dél-koreai Csoj In Dzson állította meg, ezzel 15. lett.

A még csak 16 éves párbajtőröző, aki két hete a foggiai kadet Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is győzött, pályafutása legjobb eredményét érte el felnőtt világkupa-versenyen. Már a selejtezőben is jól vívott, a csoportkör után alig maradt le a közvetlen továbbjutásról, de utóbb úgy értékelt, nem baj, hogy további két asszó várt még rá.

„Szeretek felnőtt mezőnyben vívni, mert nem nyomaszt semmiféle elvárás, nincs teher rajtam, és minden asszóval fejlődhetek” – értékelt a vasárnapi versenye után, hozzátéve, hogy élvezte a közönség biztatását, így már csak ezért is nagy célja, hogy a nyári, budapesti világbajnokságon is pástra léphessen.

A győzelmet a román Ana Maria Popescu harcolta ki.

A WestEnd GP-n a nők versenyével az első magyar párbajtőröző világbajnokra, majd sikeres szövetségi kapitányra, Sákovics Józsefre emlékeztek.

Eredmények:

a 64 között:

Muhari Eszter-Roberta Marzani (olasz) 15-14

Csoj In Dzson (dél-koreai)-Mihály Kata 15-9

Irina Embrich (észt)-Várnai Vivien 15-7

Camille Nabeth (francia)-Kun Anna 15-13

a 32 között:

Muhari-Vivian Kong Man Wai (hongkongi) 15-14

a 16 között:

Csoj-Muhari 15-12

az elődöntőben:

Ana Maria Popescu (román)-Csoj 13-11

Kang Jung Mi (dél-koreai)-Coraline Vitalis (francia) 15-13

a döntőben:

Popescu-Kang 15-7

A végeredmény: 1. Ana Maria Popescu, 2. Kang Jung Mi, 3. Csoj In Dzson és Coraline Vitalis, ... 15. Muhari Eszter, ... 38. Kun Anna, ... 43. Várnai Vivien, ...50. Mihály Kata

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!