KÉZILABDA

2019.05.07. 21:32

NB I: 32 gyöngyösi gól a Veszprémnek

A Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjére készülő Veszprém tempóját bő tíz percig bírta a Gyöngyös, 8–8-ig remekül tartotta magát a vendégcsapat.

nso.hu

A gyöngyösiek a szünet után erősítettek

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Czímer Tamás

A Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjére készülő Veszprém tempóját bő tíz percig bírta a Gyöngyös, 8–8-ig remekül tartotta magát a vendégcsapat.

Ezt követően azonban sorozatban ötöt lőttek a hazaiak, a 25. percben pedig már tíz volt a különbség, végül a szünetre nyolcgólos fórt épített a Davis-csapat, miután néhány másodperccel a félidő vége előtt épp az exveszprémi Vilovszki Uros talált be. A fordulás után nem volt más dolga a Veszprémnek, mint tartani az előnyét, és ezt sikerrel tette a bakonyi együttes. Konkoly Csaba legénységének védekezése feljavult a második félidőre, így 36–26 után még öt gólra is fel tudott zárkózni. Az eredmény kozmetikázásánál többre azonban nem futotta a Gyöngyös erejéből, végül 38–32-re győzött a Veszprém.

A gyöngyösiek a szünet után erősítettek Fotó: Czímer Tamás / Heves Megyei Hírlap

A férfi NB I. 24. fordulójában:

TELEKOM VESZPRÉM–HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS 38–32 (22–14)

Veszprém Aréna, 1500 néző. V.: Paska, Vastag

VESZPRÉM: Mikler – GAJIC 5, TÖNNESEN 7, BLAGOTINSEK 6, Terzic, Ilics 1, MANASZKOV 5. Csere: Lékai, Szűcs 1, Mackovsek 2, Nenadics 2, Marguc 5 (1), Mahé 1, Strlek 3, Szuharev. Edző: David Davis

GYÖNGYÖS: Tóth M. – Urbán, Markez 1, Duris 4, VILOVSZKI 8, HERCEG 6, VARSANDÁN 6 (2). Csere: Buzogány (kapus), Gerdán, István 2, Sipeki 1, Krivokapics 1, Gábori 1, Ubornyák 1, Gráf, Járos 1. Edző: Konkoly Csaba

Kiállítások: 4, ill. 2 perc

Hétméteresek: 1/1, ill. 2/2

Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–4. 16. p.: 13–8. 22. p.: 18–10. 26. p.: 20–10. 35. p.: 25–19. 46. p.: 33–26. 57. p.: 36–31

DAVID DAVIS: – A Gyöngyös gyors és kreatív kézilabdát játszott, és erővel is jól bírta. Az első félidő nekünk jobban sikerült, mint a második, de összességében elégedett vagyok a csapatom teljesítményével. Jó meccset játszottunk, s ezzel a győzelemmel matematikailag is bebiztosítottuk második helyünket a tabellán.

KONKOLY CSABA: – Az első félidőben kicsit lámpalázasak voltunk, el is húzott a hazai csapat, ezen próbáltunk javítani. A szünet után jóval hatékonyabbak voltunk mind támadásban, mind védekezésben. A második félidőben megmutattuk, hogy mi is tudunk kézilabdázni, és örülök, hogy sikerült csökkentenünk a különbséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában