Európa Liga

2017.09.13. 10:20

Nehéz meccsel kezd Szalai és Dárdai csapata is

A Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim és a Dárdai Pál irányította Hertha BSC is kemény mérkőzésre számíthat a labdarúgó Európa Liga csoportkörének csütörtöki, első fordulójában.

A Hoffenheim a Bragát látja vendégül, méghozzá minden bizonnyal önbizalommal telve, miután szombaton 2-0-ra legyőzte a Bundesliga-címvédő Bayern Münchent. A portugál együttes már kevésbé lehet magabiztos, mivel utolsó két bajnokiját elveszítette, s ugyan a Porto elleni vereség papírforma volt, a Setuballal játszott 0-2 egyértelmű csalódás a csapatnak.

A német együttes magyar csatára, Szalai a válogatott szeptember eleji, Lettország elleni mérkőzésén megsérült, s azóta nem bevethető.

Dárdai Pál csapata egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel rajtolt a német bajnokságban, az EL-ben pedig most a spanyol Athletic Bilbaót fogadja, mely kiválóan kezdte az új szezont, három meccs után hét ponttal a negyedik helyen áll a La Ligában.

A mérkőzés háromesélyesnek tűnik, viszont tekintve, hogy a J csoportban még az ukrán Zorja Luhanszk és a svéd Östersunds szerepel, a továbbjutás szempontjából egyik csapat sem kerül nehéz helyzetbe még egy vereség után sem.

A második számú európai kupasorozatban öt magyar érdekeltségű együttes tagja a csoportküzdelmeknek, mivel a két német klub mellett a Kleinheisler Lászlót soraiban tudó Asztana, a Korhut Mihályt foglalkoztató izraeli Hapoel Beer-Seva és Kádár Tamás együttese, az ukrán Dinamo Kijev érdekelt. Utóbbi három együttes közül az Asztanára vár a legnagyobb kihívás csütörtökön este, hiszen a spanyol bajnoki ötödik Villarreal vendégeként lép pályára.

Az izraeli együttes és a kijevi gárda ugyanakkor győzelmi esélyekkel kezdhet: előbbi a svájci Luganót, utóbbi pedig az albán Skënderbeut fogadja.

Európa Liga, csoportkör, 1. forduló

A csoport:

Slavia Praha (cseh) – Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 19.00

Villarreal (spanyol)-Asztana (kazah) 19.00

B csoport:

Young Boys (svájci)-Partizan Beograd (szerb) 19.00

Dinamo Kijev (ukrán)-Skënderbeu (albán) 19.00

C csoport:

Basaksehir (török)-Ludogorec (bolgár) 19.00

1899 Hoffenheim (német)-Braga (portugál) 19.00

D csoport:

HNK Rijeka (horvát)-AEK Athén (görög) 19.00

Austria Wien (osztrák)-AC Milan (olasz) 19.00

E csoport:

Apollon Limasszol (ciprusi)-Olympique Lyon (francia) 19.00

Atalanta (olasz)-Everton (angol) 19.00

F csoport:

FC Köbenhavn (dán)-Lokomotiv Moszkva (orosz) 19.00

Fastav Zlín (cseh)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 19.00

G csoport:

FCSB (román)-Viktoria Plzen (cseh) 21.05

Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Lugano (svájci) 21.05

H csoport:

Arsenal (angol)-1. FC Köln (német) 21.05

Crvena zvezda (szerb)-BATE Boriszov (fehérorosz) 21.05

I csoport:

Vitoria Guimaraes (portugál)-Red Bull Salzburg (osztrák) 21.05

Olympique Marseille (francia)-Konyaspor (török) 21.05

J csoport:

Hertha BSC (német)-Athletic Bilbao (spanyol) 21.05

Zorja Luhanszk (ukrán)-Östersunds (svéd) 21.05

K csoport:

Vitesse (holland)-Lazio (olasz) 21.05

Zulte Waregem (belga)-OGC Nice (francia) 21.05

L csoport:

Real Sociedad (spanyol)-Rosenborg (norvég) 21.05

Vardar Szkopje (macedón)-Zenit (orosz) 21.05

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!