TEREMLABDARÚGÁS

2020.03.02. 21:11

Öregfiúk Téli-kupa: klasszikus eredmény a gyöngyösi döntőben

Befejeződött a Gyöngyös Városi Kispályás Labdarúgó Szövetség februári sorozata.

B. Cs.

A kupagyőztes Sikerre Számíthat SE csapata Beküldött fotó

A Sikerre Számíthat SE csapata (Horváth Péter – Buzai Zoltán, László Tamás, Nagy Attila, Nagy Gábor, Nagy-György Tamás, Nagy-György Gábor, Rozovits Tibor, Tóth Attila, Vályi Nagy Károly) nyerte a 2020-as Öregfiúk Téli-kupát.

A kupagyőztes Sikerre Számíthat SE csapata Beküldött fotó

– A győztes csapat a helyosztók során gyakorlatilag négy párharcot nyert meg, és ezek közül – bocsánat, kedves Likőr játékosok – a döntő számított a legkönnyebb – értékelt a Gyöngyös Városi Kispályás Labdarúgó Szövetség tornájának végén a szervezet elnöke, Kovács Róbert. – Az első és második siker a Gyöngyöshalász elleni meccshez kapcsolódik, ahol ellenfelét kétgólos hátrányból kiegyenlítve, büntetőkkel verte a későbbi bajnok, és győzte le egyben önmagát is. Ezután következett az igazi finálé, ugyanis a Fermester gárdájával szemben kellett kiharcolni a továbbjutást, amely végül parázs hangulatú, sárga lapokkal tarkított mérkőzésen sikerült.

A másik ágon előbb a Likőr magabiztosan verte a Mátrafüredet, majd a HB Senior gyűrte maga alá a Szambát. A két győztes csatájában Balázs Attilával volt jobb a Likőr, aki mesterhármasával juttatta döntőbe csapatát. A győzelem ugyanakkor vezéráldozattal is járt, mert Muzsik Sándor sérülés és Balázs Attila pedig más okból nem tudott pályára lépni az aranymeccsen, ahol az esélytelenebbnek tartott Likőr tisztességesen helytállt, de nem tudta felvenni a versenyt a Sikerrel.

Az ezüstérmes Likőr együttese Beküldött fotó

A döntőben:

LIKŐR–SIKERRE SZÁMÍTHAT SE 3–6

A 3. helyért:

HB Senior –Fermester 4–4

Különdíjasok

Gólkirály: Nagy Gábor (Sikerre Számíthat SE)

Legjobb kapus: Szabó Imre (Likőr)

Legjobb mezőnyjátékos: Nagy-György Gábor (Sikerre Számíthat SE)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában