már dolgoznak az új gépen

2017.09.05. 15:29

A Porsche visszatérne a Forma–1-be

Lutz Meschke, a Porsche igazgatótanácsának elnökhelyettese elárulta: 2021-ben visszatérnének a Forma–1-be.

„A Forma–1 megfelelő hely számunkra” – nyilatkozta a sportautókat gyártó német cég képviselője, aki a motorsports.com oldalnak elmondta: már dolgoznak azon a meghajtón, amelyet a 2021-es sorozattól lehetne használni.

„Az új motorral kapcsolatos munkálatok jól haladnak” – hangsúlyozta Meschke. Hozzátette: jelenleg a Forma E fontosabb számukra ugyan, de közben azért gondolnak már a Forma–1-re is.

A Porsche versenystratégiája a közeljövőben teljesen átalakul. A szezon végén elhagyják a FIA Endurance-világbajnokság mezőnyét, 2019-ben pedig rajthoz állnak a Forma E hatodik idényében.

A Porsche korábban meghatározó szerepet töltött be a Forma–1-ben. Az 1980-as években a McLaren-Porsche pilótái három világbajnoki címet szereztek: az osztrák Niki Lauda egyszer (1984), a francia Alain Prost kétszer (1985, 1986) bizonyult a legjobbnak az autósport legrangosabb sorozatában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában