Búcsú a nemzeti csapattól

2017.10.11. 14:17

Robben leteszi a holland lantot

Arjen Robben számára nehéz volt a búcsú a válogatottságtól, mert bár a hollandok az ő két góljával győzték le Svédországot, ennek ellenére nem jutottak tovább világbajnoki selejtezőcsoportjukból.

A Bayern München támadójátékosa kedden szerepelt 96. alkalommal a nemzeti csapatban, amely pályafutása 36. és 37. góljával nyert 2-0-ra. A hollandok így is csak a harmadik helyen végeztek csoportjukban, a pótselejtezőt jelentő második pozícióhoz hét találattal kellett volna győzniük.

„Még egyszer meg akartam mutatni, mire vagyok képes” – nyilatkozta kedden este Robben, majd bejelentette, hogy utolsó mérkőzését játszotta nemzeti színekben.

„Harminchárom éves vagyok, Európa egyik legnagyobb klubjában játszom, és választanom kellett. Sokáig gondolkodtam, mielőtt döntöttem” – tette hozzá.

Robben 2003 áprilisában, 19 évesen mutatkozott be a válogatottban. Három Európa-bajnokságon (2004, 2008, 2012) és három világbajnokságon (2006, 2010, 2014) lépett pályára. A 2010-es dél-afrikai vb-n ezüst-, a 2014-es brazíliai tornán bronzérmes volt.

A lefújás után az Amsterdam ArenA közönsége felállva, tapssal köszöntötte a tapasztalt játékost, aki úgy fogalmazott, gyönyörű lenne az alkalom, de mivel nem jutottak tovább, nehéz a búcsú a válogatottságtól.

„Arjen még mindig egyike a világ legjobb játékosainak. Hiányozni fog” – mondta Dick Advocaat szövetségi kapitány.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában