2019. 11. 06. 06:30 | [email protected]

Élsportolóktól gyakran hallani arról, hogy mennyi lemondás árán érik el sikereiket, illetve milyen sok lemondás árán sem. Szegény amatőrökről, hobbisportolókról alig esik szó, pedig nekik is meg kell erősíteniük lelküket időről-időre, ha komolyan veszik magukat. Megpróbáltatások során át vezet az útjuk.

Beszélhetnénk most arról, hogy a rendszeres edzések mennyi fegyelmet követelnek. Sorolhatnánk a nehézségeket, amikkel meg kell küzdenie a hétköznapi polgárnak azért, hogy formában tartsa magát. Beleszorítani a tréninget a zsúfolt napirendbe, az edzéshez igazítani az étkezéseket, megküzdeni az időjárással, kúrálni a sérüléseket. Ahogy a Tanú című film Virág elvtársa mondaná: nem egy fáklyás menet.

A nehézségek erdejében bolyongó magyar hobbistának ráadásul szembesülnie kell a nemzeti sajátosságokkal is. Elhízásban ott vagyunk az európai élbolyban. Persze nem érdemtelenül, amit tudunk, megteszünk érte. Sőt megeszünk érte, amennyit csak tudunk. Nem könnyű a küzdelem a kilókért, de rendíthetetlenek vagyunk.

A sportszerűség visz minket a sírba,

mégpedig az, hogy nem vesszük félvállról a kalóriabevitelt.

Az egyik legnépszerűbb amatőr sporttevékenység a futás. Magyarok százezrei kocognak, futnak rendszeresen. Küzdenek a korábbiakban felsorolt nehézségekkel ők is. Az ősz beköszöntével megfogyatkoznak az edzéskilométerek, lassul a tempó. És növekszik a derékbőség, gyarapodik a testtömeg. Eleinte nem is tűnik fel, a futó észre sem veszi, hogy minden lépésnél a korábbinál nehezebb testet tart mozgásban. Persze ahogy a dekákból kilók lesznek, a valóság utoléri a lassuló futót. Ráébred az ember, hogy nem azért lassabb a tempó, mert a téli felkészülés során kifejezetten az állóképességét építgeti, hanem mert elnehezült.

Egy szó mint száz: nem az edzések jelentik a legnagyobb erőpróbát. Leküzdeni a finomságok iránti vágyat – az a nehéz. Nem enni sok csokoládét, szaloncukrot, töpörtyűt, süteményt, hurkát, kolbászt, töltött káposztát: ahhoz kell erősnek lenni. Fejben dől el, szokták mondani. A baj csak az, hogy könnyebb lefutni egy maratont, mint mértéktartóan étkezni. Olyat már hallottam, hogy nehézséget okoz megtenni a következő kilométert, de olyat még nem, hogy a következő tábla csoki elpusztítása komolyabb küzdelmet jelentett volna. Mondhatni a következő futólépésről sokkal könnyebb lemondani, mint az őszi-téli nassolásról vagy a nagy evészetekről.

Tanulságot nem lehet ebből levonni, de talán segíthet a futást választani a falás helyett, ha Virág elvtárs biztató szavait idézzük fel: Nem kell mindig zabálni!

Hozzászólások