2018. 12. 27. 06:30 | [email protected]

Béciék jó fejek. Szerencsére még elég jó lábakkal is rendelkeznek, mert egyébként nem tudnának hétről hétre focizni. Régebben – nem sokkal, csak néhány évtizeddel korábban – labdarúgó volt közülük néhány, míg mások egyéb pályán teljesedtek ki.

Egyvalami mégis mindig összehozta őket. Vasárnaponként a közös futballozás öröme úgy megmaradt bennük, hogy nem tudnak elszakadni az érzéstől, megválni a másiktól. Innen csak kihalni lehet – állhatna a fejlécen. „Domenghini” (no nem Angelo, az olasz klasszis, hanem Laci bácsi) a példa rá, hogy ez valóban helytálló, sőt szívbemarkolóan fájó.

„Vasmarokot” és társait olyan fából faragták, hogy megvan bennük a tisztelet embertársaik, csapattársaik és persze a futball iránt. Ez aztán erőt ad, összeköt, barátságot mélyít.

Nem egyszerű a családi idillt felborítani az évtizedes szokások miatt – mormog is olykor az asszony, de ő tudja leginkább, jobb, ha ráhagyja a párjára. Így mindenki jobban jár.

No igen, a járás! Valahogy, amikor a labda a szenior korú sportoló felé gurul, a lépés megváltozik. Nem sajog a térd, a derék, nem ropognak úgy a csontok, mint amúgy egyébként. Viszont

gyorsan elröppen az a néhány másodperc, amíg úgy érzi a pálya ördöge, hogy újra fiatal, és övé ott a tér.

Ma már csupán – rossz – emlék, amikor „idegen testként”, űzni való bolondként kerítésen kívülre száműzték a parányi, ám annál elszántabb közösség tagjait. Az új idők új szele változást és visszatérést hozott oda, ahol nekik mindig elszáll a gondjuk, mert – ahogy Ihász Gábor klasszikusa említi – „lenn, a téren mi egyformák vagyunk”.

Akár a hét utolsó napjai készülhetnének egy kaptafára, ha a szokásos programot nézzük. A régi grundok hangulata viszont a „dumában” már erősebb, hiszen köztudott, hogy a labda van a legjobb erőben, futni a ló is tud és egyéb okosságok. A bőrgolyóval bánni az már művészet. Mármint akinek az volt húsz éve is, mert attól, hogy valaki megöregedett, kizárólag a kor miatt nem lett jobb focista.

Az efféle röpke eszmefuttatás viszont simán kispados a társaságban, mert ebben a közösségben régóta nem a futballtudás viszi a prímet. A sofőr, az ügyvéd, a panziós, az edző, az üzletkötő, a gyári melós egyforma tag, előjogok nélkül. Legyen szó műfűről vagy „dadogós” fű kettőről, a meccs alatt nincs barátság, utána viszont van idő egymásra. Telefon nélkül, face to face.

Nem kell sok a boldogsághoz.

Lehetne mit átvenni Béciéktől.

Hozzászólások