27°
28°
18°
2019. 04. 02. 06:30 | jegyzet@mediaworks.hu

Elnézést, amiért alább magamat idézem, de talán okkal teszem. Labdarúgó-válogatottunk második Európa-bajnoki selejtezőjének reggelén – a vb-ezüstérmes horvátok voltak az ellenfelek –, három nappal a szlovákoktól, Nagyszombatban kapott, keserves verés után az alábbiakat írtam: „…tessék a mérkőzés minden percét élvezni, azt megpróbáltatás helyett kihívásnak, ünnepnek tekinteni, a labda és a lehetőség elől nem menekülni, hanem ennek is, annak is elébe menni. (…) ez az a sportág, amelyben temetni különösen veszélyes, például minden további nélkül előfordulhat, hogy fiaink ma pontot szereznek.”

Szereztek, nem is egyet, hanem hármat, 2–1-es diadalt arattak Modricék felett. Nem értek egyet azokkal, akik szerint ez a bravúr csak akkor ér valamit, ha júniusban győzünk Azerbajdzsánban, majd itthon, Wales ellen is. A magyar futball jelen állapotában a vb-döntőst felülmúlni előzmények és következmények nélkül is maradandó élmény, azért az egyetlen, mámoros estéért is bőven megérte. Ám másrészt, ha a továbbjutási esélyeket latolgatjuk, roppant egyszerű az alap: oda-vissza meg kell verni Azerbajdzsánt, hazai pályán pedig mindenkit.

Éppen emiatt aggódom. Mert

a futballban nemcsak garantáltan vesztes, de garantáltan nyertes mérkőzés sincs.

A bevezetőben idézett mondatokat minden további nélkül címezhetném az azerieknek is, június 8-ára, amikor a mieinket fogadják. Nekik aztán valóban nincs veszítenivalójuk: a továbbjutást senki sem várja el tőlük, azt viszont igen, hogy legalább Bakuban inuk szakadtáig küzdjenek, minden vendéget meggyötörjenek, és egy-egy – ha nem három – pontot elcsípjenek az óvatlan látogatótól. Szerintem el is fognak. Aki ennek áldozatául esik, az a második helyért zajló versenyben nehezen behozható hátrányba kerül.

Nem az ünneprontás szándékával mondom, de március 24-én Horvátország ideális ellenfelünk volt. Önnön nagyságától kissé még bódultan, a magyarokat lenézve az első gól után a partit befejezettnek nyilvánította, és fiaink „minden mindegy” alapú, vagány játékukkal fordítani tudtak.

Az azeriek azonban június 8-án a horvátok egyik hibájába sem esnek majd bele, erre nincs is okuk. A mieink bezzeg a kötelező győzelmektől és a nem lazán virtuóz, hanem vérüket szívó, nyakukban lihegő, bokájukra csúszó riválisoktól irtóznak leginkább.

Úgyhogy a bakui is keserves meccsnek ígérkezik. De bízzunk benne, hogy csak közben lesz az, a végén nem.

Hozzászólások